III. Károly

III. Károly (VI. Károly néven német-római császár, II. Károly néven cseh király) (Bécs, 1685. október 1. – Bécs, 1740. október 20.) 1711-től (a Rákóczi-szabadságharc leverése után) haláláig (1740) magyar király.

Uralkodása

1716-ban meghalt egyetlen fia, így veszélybe került az örökösödés. Végül törvényt hozott a Habsburgok nőági örökösödésének biztosítására, ez volt a híres Pragmatica Sanctio. A Pragmatica Sanctio kimondta, hogy az osztrák örökös tartományokban és Magyarországon azonos legyen az uralkodó a Habsburg-ház öröklődési szabályai szerint. Ez nem csak a dinasztia nőági trónöröklési jogát biztosította, hanem azt is, hogy a Habsburgok dönthessék el ezután, hogy ki legyen a magyar király. Törvényt hozott az állandó hadseregről is, amely kimondta, hogya hadsereg az országgyűléstől független, az uralkodó irányítása alá kerül. A költségeket a jobbágyok állják, ilyen szinten a nemesi adómentesség megmaradt.

1718-ban a Bánság felszabadítása a török megszállás alól. III. Károly az új tartományt (a régi magyar Temes vármegyét) Habsburg katonai közigazgatás alá helyezi.

Magyarellenes politikát folytatott. Igyekezett hazánkat a Habsburg Birodalomba minél jobban bekapcsolni, érvényesíteni próbálta a központi akaratot.Tanácsadó testületével Bécsből kormányzott, döntéseit amagyar kancellária közvetítette. 1709–1723 között Budára és környékére, Tolna, Baranya és Somogy megyékbe, a törököktől visszafoglalt Bánságba, a Rákóczi-szabadságharc idején elpusztított észak-nyugat erdélyi területre, de máshová is többszázezer német parasztot telepített. Az utóbbi területeken a magyaroknak tilos volt a letelepedés. Ezeket a korlátozó intézkedéseket később Mária Terézia - miután a magyar nemesek kiálltak mellette - részben feloldotta.

1731-ben kiadta a nevezetes Carolina Resolutiot, amelyben a protestánsok vallásgyakorlatát szabályozta.

Halála után Mária Terézia (1740-80) követte a trónon.

Előző uralkodó: I. József

Magyarország uralkodója 1711 – 1740

Következő uralkodó: Mária Terézia

Előző : I. József

Német király: 1711 – 1740 Német-római császár: 1711 – 1740

Következő: VII. Károly

Mária Terézia

Mária Terézia

Mária Terézia (1717. május 13., Bécs – 1780. november 29., Bécs) Magyarország Habsburg-házi uralkodója volt 1740 és 1780 között. III. Károly leánya. 1740-ben ment feleségül Lotharingiai Ferenchez, 16 gyerekük született.

Az osztrák örökösödési háború

III. Károly 1723-as Pragmatica Sanctioban bár kimondta a birodalom feloszthatatlanságát, és törvényesítette a nőági örökösödést, ennek ellenére háború indult az osztrák örökségért. Az 1740 és 1748 között dúlt háború során Ausztria elveszítette Sziléziát. 1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyban összegyűlt magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek neki fegyverrel megmenteni a koronáját. Ekkor a Habsburg Birodalom felbomlása, széthullása egyáltalán nem látszott kizártnak. A magyar nemesek "Vitam et sanguinem!" ("Életünket és vérünket...!") felkiáltással álltak ki a királynő mellett, aki cserébe érvénytelenítette III. Károly néhány magyarellenes intézkedését, illetve törvényben rögzítette a nemesi föld adómentességét. Ezért az osztrák örökösödési háború alatt 11 magyar huszárezred (35 ezer katona) harcolt a Habsburg trónért Európa hadszínterein, továbbá engedélyezte a magyar nyelvű vezényletet. Szilézia visszaszerzését a poroszoktól a hétéves háborúban (1756-1763) sikertelenül kísérelte meg.

Magyarországi politikája

1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. E vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e téren megnehezítették.

A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (pl.: 1765-1766. Dunántúl) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adta ki, melynek (urbárium vagy úrbéri pátens) a neve. Ebben részletesen szabályozták a földesuraknak járó szolgálatokat. A kilencedet (kilencedik tized vagy dézsma) évi egy aranyforintban, a robotot heti egy nap igás- vagy két nap kézi munkában szabták meg. Ezen felül bizonyos földesúri kiváltságokat évente egy-két napra átengedte a jobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítette.
Szívügye az oktatás. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, a Nagyszombati Egyetemet áthelyeztette Budára. 1777-ben adta ki az alsófokú iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationist. A rendelet értelmében minden 6 és 12 év közötti gyermek tanköteles. A felekezeti iskolákat a Ratio Educationis állami felügyelet alá vonta, közhasznú tárgyakat tett kötelezővé és előírta a mezőgazdasági munkák idejére a nyári iskolaszünetet.

A magyar nemzet szempontjából Mária Terézia valamivel jobb volt, mint III. Károly, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása.

A trónon legidősebb fia, II. József, a "kalapos király" követte 1780-ban.

Előző uralkodó: III. Károly

Magyarország uralkodója 1740 – 1780

Következő uralkodó: II. József

Mária Terézia gyermekei

Mária Terézia

• Mária Erzsébet (1737–1740)
• Mária Anna (1738–1789)
• Mária Karolina (1740–1741)
• II. József (1741–1790)
• Mária Krisztina (1742–1798)
• Mária Erzsébet (1743–1808)
• Károly József (1745–1761)
• Mária Amália (1746–1804)
• II. Lipót (1747–1792)
• Karolina (1748)
• Johanna Gabriella (1750–1762)
• Mária Jozefa (1751–1814)
• Mária Karolina (1752–1814)
• Ferdinánd (1754–1806)
• Mária Antónia (1755–1793)
• Miksa Ferenc (1756–1801)

II. József

II. József

II. József (Bécs, 1741. március 13. - Bécs, 1790. február 20.) német-római császár, magyar és cseh király, Mária Terézia és I. Ferenc császár gyermeke volt. Ő tekinthető a Habsburg-Lotharingiai-ház első uralkodójának.

Út a trónig

II. József szüleinek negyedik (a felnőttkort megértek közül a második) gyermeke, első fia volt. Mindjárt élete kezdetén, 1741. szeptember 11-én a nagypolitika részesévé vált: az osztrák örökösödési háborúban magyar rendektől segítséget kérő Mária Terézia vele a karján jelent meg Pozsonyban. A magyarországi nemesek a hagyomány szerint ekkor biztosították támogatásukról a híres „Vitam et sanguinem!” („Életünket és vérünket!”) felkiáltással.

Gyermekkorában makacs, önfejű volt. Tanáraira - többek között Batthyány Károly gróf, Bajtay Antal későbbi erdélyi püspök, Martini bécsi jogászprofesszor - később sem hallgatott, inkább autodidakta módon művelődött. Nagy hatással volt rá a kameralizmus és a felvilágosodás eszmevilága. Az udvari élet, a bálok untatták, inkább magányosan töltötte idejét. Már korán magáévá tette a felvilágosult abszolutizmus, az emberek üdvéért munkálkodó koronás fő eszményét. József vallásos római katolikus volt, azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy később az egyházat a saját államfelfogása szellemében irányítsa. 1763-ban papírra vetette elképzeléseit Álmodozások (eredeti francia címén Rêveries) címmel, amelyben a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölte meg.

Kibontakozni azonban nagyon sokáig nem volt lehetősége: 1764-ben római királlyá, a következő évben, apja halála után pedig német-római császárrá koronázták. E két cím azonban üres, névleges tisztségeket takart. 1765-ben egyúttal anyja társuralkodója lett a Habsburg Birodalom élén, ám az erős akaratú Mária Terézia nem hagyta beleavatkozni a saját politikájába. Kisebb eredményeket könyvelhetett csak el, pl. 1766-ban az ő javaslatára a köz számára is megnyitották a császári kerteket, parkokat. Idejét azzal töltötte, hogy Európát (Franciaországot, Itáliát és a Német-Római Birodalmat) inkognitóban, Falkenstein gróf néven utazta be, a Habsburg Birodalomban pedig az ilyenkor szokásos ceremónia mellőzésével, de császárként tett ún. szemleutakat. (Magyarországon 1768-ban és 1773-ban, Erdélyben 1773-ban járt.) Példaképével, II. (Nagy) Frigyessel két alkalommal is találkozott (1769 - Neisse; 1770 - Neustadt). Támogatta Lengyelország felosztását.

A várakozás évei alatt elmélyült hite saját elképzeléseinek jogosságában és üdvösségében, de türelme ezzel párhuzamosan fogyott. Így aztán amikor anyja elhunyt, országaiban rohamtempót diktálva kezdett uralkodni.

Uralkodása

József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az államberendezkedést. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Mivel azonban hatalmas iramban ontotta a saját maga alkotta rendeleteket - 10 év alatt hatezret! - az államapparátus már csak a mennyiség miatt sem tudta azokat végrehajtani. Sok intézkedése valóban észszerű, hasznos volt, azonban jópár hagyománysértő (pl. koporsós temetés tiltása gazdasági okokból) vagy egyszerűen végrehajthatatlan (pl. női divat korlátozása) rendelkezést is hozott.

Első felesége Bourbon Izabella pármai hercegnő volt (1760), azonban ő 1763-ban elhunyt feketehimlőben. Ebből a házasságból egy lánya született, ő azonban nyolcéves korában elhunyt. II. József második felesége a bajorországi hercegnő, Mária Jozefa volt, akivel viszont sosem alakított ki bensőséges házastársi viszonyt. Miután második asszonyát is elvitte a himlő, nem nősült újra. Gyengéd érzelmek a későbbiekben talán csak Leonora von Liechtensteinhez fűzték, de ez a kapcsolat sosem realizálódott.

Egyházpolitika, vallásügyek

VI. Pius és II. József korabeli ábrázoláson

II. József egyik első, legfontosabb intézkedése a türelmi rendelet meghozatala volt 1781-ben, amely a reformátusok, evangélikusok és görögkeletiek számára szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett az eddiginél. Ahol minimum száz, nem katolikus család élt, ott azok saját költségükön fenntarthatták helyi gyülekezeteiket, sőt - torony és harang nélkül, nem közútról nyíló bejárattal - templomokat is építhettek. A fent említett felekezetek hívei semmiféle megkülönböztetést nem szenvedtek ezentúl a hivatali pályán. Az intézkedéseket a tolerancia eszménye és a birodalom egységesítésének vágya ihlette. Ugyanebben az évben a kb. 83 000 magyarországi zsidó helyzetét is rendezték.

Még a türelmi rendelet évében a Rómának küldött egyházi jövedelmeket zárolta, és bevezette a pápai bullákat kihirdetésük előtt történő udvari ellenőrzését. II. József állammodelljében ugyanis az egyház pusztán az uralkodó egyik eszköze volt, így a róla elnevezett „jozefinista” politika jegyében igyekezett megvalósítani az államegyházat. Meggyőződése volt, hogy az egyházi vagyonnal szabadon gazdálkodhat, ha finanszírozza annak közfeladatait (oktatás, egészségügy), és biztosítja a valóban nép körében forgó alsópapság megélhetését. Ezek számát és javadalmait még növelte is. Cserében a nem tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal foglalkozó szerzetesrendeket és mintegy 140 kolostort feloszlatott, vagyonukat a Vallásalapba olvasztotta (szekularizációs rendelet, 1782. január 12). Még a vallási ünnepek, a mise és a papnevelés rendjébe is beavatkozott.

Mindez kiváltotta a Pápai Állam rosszallását: VI. Pius pápa 1782-ben maga utazott Bécsbe („fordított Canossa-járás”), de József nem változtatott politikáján. (Sőt, az anekdota szerint még csak kezet sem csókolt az egyházfőnek, hanem kézfogással üdvözölte.) 1783-ban a papnevelést is állami feladattá tette, és ugyanebben az évben tett római látogatása során sem sikerült meggyőzni intézkedései visszavonásáról.

Jobbágypolitika, nemzetiségek

A 18. században több kisebb paraszti megmozdulásra került sor, amelyeket a bécsi udvar csendben támogatott, ösztönzött, hogy sakkban tartsa a nemességet. Amikor az Erdélyi-érchegység román parasztjai zúgolódni keztek a királyi uradalmakban hirtelen megemelkedő terhei ellen, Bécsbe jutó vezetőik - Horea, Closca és Crisan - ismét meleg fogadtatásban részesültek. (II. József, hogy az alattvalókkal érintkezhessen, külön épületrészt jelölt ki erre a célra, az ún. Controlor-folyosót.) Ők ezen felbuzdulva 1784-ben szervezkedni kezdtek, és hamarosan rabolni, pusztítani kezdtek. Célpontjaik a magyar nemesi kúriák és a nem görögkeleti települések voltak. A helyi katonai parancsnok sokáig nem mert ellencsapást indítani, félve II. Józseftől, így a helyi nemesség maga ragadott fegyvert. Végül az Erdélyben állomásozó katonaság 1785-ben leverte a románok lázadását, és az uralkodó megakadályozta a véres megtorlást: mindössze a három főkolompost végezték ki.

A román parasztfelkelés nagy szerepet játszott az 1784-es jobbágyrendelet kiadásában. Ez egyfelől eltörölte a jobbágy elnevezést és a röghözkötést, másfelől megerősítette a parasztok telekhez való jogát, valamint vagyonuk szabad örökítésének jogát. Mindez nem vezetett jelentős gazdasági változáshoz, ugyanis a nagy betelepítések végeztével a földbőség ekkora már megszűnt, de a jobbágyság jogbiztonsága megnőtt. 1786-ban a jobbágyok botozását is megtiltotta az uralkodó, illetve ugyanebben az évben eltörölte a halálbüntetést. 1787-től kezdve állami ügyvédeket rendeltek ki a parasztok védelmére peres ügyeikben.

II. József idején zajlott az ún. Dritte Große Schwabenzug, a harmadik - utolsó - nagy svábtelepítési hullám, elsősorban a Bánátba. Ekkor mintegy 30000 svábot telepítettek le Magyarországon, jelentős állami támogatást biztosítva nekik.

Államszervezet

II. József igyekezett központosítani, racionalizálni az államszervezetet. 1782-ben egyesítette a Helytartótanácsot és a Magyar Kamarát, valamint a Magyar és Erdélyi Kancelláriát. 1783-ban, amikor II. József beutazta Magyarországot, Erdélyt és Horvátországot, a Helytartónanács az uralkodó rendelkezése értelmében Budára tette át székhelyét. Ugyanekkor a budai egyetem is Pestre költözött.

1784. május 6-án megjelent nyelvrendelete is a birodalom egységesítését szolgálta. Miután a rendek véleménye alapján a magyar nyelvet alkalmatlannak találta az államigazgatás céljaira, a közös nyelvnek a németet tette meg. Ez óriási felháborodást váltott ki a latint évszázadok óta második anyanyelvükként használó politizáló magyar nemesség körében. József azonban elszánta magát akarata keresztülvitelére: a reformsorozat nyitányaként a Szent Koronát átszállíttatta Bécsbe. Ezután támadást indított a vármegyerendszer ellen, amely a rendelkezések végrehajtásáért felelt, épp ezért minden uralkodói törekvést megcsáklyázhatott.

Az ellenállást fokozta, amikor a tradicionális politikai berendezkedést felrúgva Erdélyben az addigi közigazgatás helyett 10 új megyét alakított ki. 1785-ben a reformot Magyarországon is végrehajtotta, ahol a rendiség védbástyáit jelentő vármegyék élére az addig választott alispánokat immár a kormányzat nevezte ki, és felettes szervükül 10 kerületet hozott létre, élükön királyi biztosokkal. Ugyanekkor a bíróságokat is átszervezték. 1786-ban eltörölték a halálbüntetést, és Erdélyben is átálltak a kerületi rendszerre: itt három új egységet szerveztek.

A hagyományos közigazgatás lerombolása hatalmas felháborodást, zúgolódást váltott ki a magyar nemesség körében, amit csak súlyosbítottak a kudarcokat hozó, megterhelő harcok az Oszmán Birodalom ellen. A nemesség körében divatossá vált a nemzeti nyelv és viselet, valamint a királyi intézkedések elleni fellépés: az első népszámlálást például 1784-1788 között szabályszerűen bojkottálták, a biztosokat inzultálták, a dokumentumokat megsemmisítették, félve az adózás rájuk való kiterjesztésétől. 1788-ban a rendek tiltakoztak a sorozás és a háborús rendelkezések ellen, míg 1790-re odáig fajult a helyzet, hogy Poroszországgal kerestek szövetséget saját királyuk ellen. József halálos ágyán visszavonta az államszervezetet érintő rendeleteket.

Külpolitika

II. József uralkodása utolsó éveiben, hogy a belső ellenállást tompítsa, a külpolitika terén próbált meg babérokat szerezni. 1787-ben szövetkezett II. Katalin cárnővel, és még ebben az évben kitört az új orosz-török háború. A Habsburg Birodalom hadai az agg Hadik András vezetésével 1788-ban csatlakoztak a hadműveletekhez Orosz Cárság oldalán, ám Szabács bevétele után Lugosnál megfutamodott az Oszmán Birodalom seregei elől. Ráadásul az uralkodó megbetegedett a fronton, és hazautazott Bécsbe. 1789-ben - a beteg Hadik helyett Gideon Ernst Freiherr von Laudon vezetésével - már az oroszokkal egyesülve a császári-királyi sereg győzelmet tudott aratni Havasalföldön, és Belgrádot is bevette. A háború azonban elhúzódott, és súlyos terheket rótt a magyarságra, a nemesek pedig már-már a felkelés határára jutottak.

Halála és emlékezete

II. József császár és király halálos ágyán minden Magyarországot érintő rendeletét visszavonta három kivételével: a türelmi rendelet, a jobbágyrendelet és az alsópapságot támogató rendelet érvényben maradt továbbra is. 1790. február 20-án elhunyt a jószándékú, tehetséges uralkodó, aki azonban nem volt reálpolitikus. Sok intézkedése a későbbi polgári átalakulást, modernizációt vetítette előre, azonban a hagyományok és az ősi államberendezkedés figyelmen kívül hagyásával, félresöprésével maga ellen hangolta a társadalom sok csoportját. A valláspoltikája a katolikus klérust, a nyelvrendelet szélesebb rétegeket, a közigazgatási reformok pedig az egész politikai elitet szembeállították vele. A konszolidáció mind kül-, mind belpolitikai téren öccsére, a trónt öröklő II. Lipótra hárult, aki sikerre vitte a feladatot rövidre szabott uralkodása alatt.

Természtesen hívei is akadtak. Ausztriában például rendkívüli népszerűségnek örvendett, de néhány jozefinista Magyarországon is akadt, főleg a kezdeti időszakban. A főnemesi rétegből Széchényi Ferenc és Teleki Sámuel, a köznemesek közül Kazinczy Ferenc, a nem nemesi származású értelmiségiek közül pedig később a magyar jakobinusok szervezkedésében is részt vállaló Hajnóczy József és Izdenczy József, az Államtanács első magyar származású tagja (1785-től) emelhető ki.

A későbbiekben II. Józseffel sokat példálóztak. Elrettentő példa volt a nemzeti különállás, a rendi jogok és kiváltságok védelmezői számára, míg a modernizáció hívei iránymutatónak tekintették. 

Előző uralkodó: Mária Terézia

Magyarország uralkodója 1780 – 1790

Következő uralkodó: II. Lipót

Előző : I. Ferenc

Német király: 1765 – 1790 Német-római császár: 1765 – 1790

Következő: II. Lipót

Előző uralkodó: Mária Terézia

Cseh uralkodó 1780 – 1790

Következő uralkodó: II. Lipót

II. Lipót

II. Lipót (Bécs, 1747. május 5. – Bécs, 1792. március 1.) magyar király, német-római császár. Apja Lotharingiai Ferenc István német–római császár, anyja Mária Terézia császárné és magyar királynő. Mivel bátyjának (és elődjének), II. Józsefnek nem volt gyermeke, ő örökölte a magyar trónt is.

A schönbrunni kastélyban született. Német-római császárrá koronázták 1790. szeptember 30-án Frankfurt am Mainban. Magyar királlyá koronázása 1790. november 15-én Pozsonyban, cseh királlyá koronázása 1791. szeptember 6-án Prágában történt meg.

Országlása mindössze két évig tartott, s a kevés eseményre való tekintettel hadd soroljuk fel itt érdekességként az általa viselt címeket, annál is inkább mert a többi Habsburg-házból származó királyaink is ezeket viselték.

Törvényei

Uralkodása alatt 49 törvénycikket fogadtak el, amelyek közül kiemelünk néhányat.

• Az 1790/91. évi VI. törvénycikk, amely elrendelte, hogy a magyar királyi koronát (lásd: Szent Korona) szállítsák át Pozsonyból Budára, és a továbbiakban itt őrizzék.

• Fontos még az 1790/91. évi X. törvénycikk Magyarország és a hozzákapcsolt részek függetlenségéről: "Az ország karainak és rendeinek alázatos előterjesztésére, Ő szent felsége is kegyesen elismerni méltóztatott, hogy ámbár a felséges ausztriai ház nőágának az 1723:I. tc. és II. cikkelyek által a magyar királyságban és a hozzá kapcsolt részekben megállapított örökösödése ugyanazt a fejedelmet illeti, a kit a megállapított trónöröklési rend szerint a Németországban és azon kivül fekvő, elválaszthatatlanul és föloszthatatlanul birtoklandó többi ország és tartományokban illet: mindazonáltal Magyarország, a hozzá kapcsolt részekkel együtt, szabad és kormányzatának egész törvényes módját illetőleg (bele értve mindenféle kormányszékeit) független, azaz semmi más országnak vagy résznek alá nem vetett, hanem saját állami léttel és alkotmánynyal bíró, s ennél fogva az 1715:III. tc., valamint az 1741:VIII. tc. és XI. cikkelyek rendelésének megfelelően, törvényesen megkoronázott örökös királyától, és igy Ő szent felségétől s örököseitől, Magyarország királyaitól, tulajdon törvényei és szokásai szerint, nem pedig más tartományok módjára igazgatandó és kormányozandó ország."

• Nem feledkezhetünk meg a következőről sem: 1790/91. évi XVI. törvényikk hogy a nyilvános ügyek intézésére idegen nyelv ne használtassék, a magyar nyelv pedig megtartassék: "Ő szent felsége biztositja a karokat és rendeket, hogy bármiféle ügyekre nézve idegen nyelv nem fog használtatni; hogy pedig a magyar hazai nyelv jobban terjedjen és csinosodjék, a gymnásiumokon, akadémiákon és a magyar egyetemen a magyar nyelv- és írástan számára külön tanár fog beállíttatni, hogy azok, akik e nyelvet nem tudják s meg akarják tanulni, vagy akik azt már tudják, magukat tökéletesíteni kivánják benne, alkalmat nyerjenek bármelyik irányban kívánságuk teljesedésére; a kormányszéki ügyek pedig most még latin nyelven lesznek tárgyalandók."
• A teljesség igénye nélkül még érdemes szót ejteni a következőkről:
  • 1790/91. évi LVII. törvénycikk az erdők pusztításának megakadályozásáról
  • "1790/91. évi XLII. törvénycikk a kinvallatásról: "A kínzó vallatások annálfogva, mivel az igazság kikutatására alkalmas és megfelelő eszközt nem nyújtanak, hanem inkább büntetés számba mennek, addig, míg a büntetőeljárásra nézve országgyűlésileg más intézkedés nem tétetik, egyszerűen tiltva lesznek."
  • 1790/91. évi XXXVIII. törvénycikk a zsidókról: "...a Magyarország és kapcsolt részei határain belül élő zsidók az összes szabad királyi városokban és más helységekben (ide nem értvén a királyi bányavárosokat) azon állapotban, melyben az 1790. évi január elsején voltak, megtartassanak, és ha abból netalán kizavartattak volna, visszahelyeztessenek."
  • 1790/91. évi XXXI. törvénycikk az olyan játékok, melyekben minden a véletlenre van bizva, eltiltatnak: "A szerencsejáték Ő felsége jóváhagyásával Magyarország és a hozzá kapcsolt részek határain belül eltiltatván, azon kínos következmények elháritása végett, melyek a játékokból egyes emberekre, sőt gyakran a közre is erednek, a közönségesen hazárdnak nevezett fáraó és kocka és mindenféle játékok, melyben minden a véletlentől függ, száz arany büntetés terhe alatt tilalmaztatnak..."
  • 1790/91. évi XXVII. törvénycikk a görög nem-egyesült vallásúakról: akik "...más honlakosok módjára, Magyarországban és a kapcsolt részekben jószágok szerzésére s birtoklására és minden hivatal viselésére képesek legyenek..."

Előző uralkodó: II. József

Magyarország uralkodója 1790 – 1792

Következő uralkodó: I. Ferenc

Előző : II. József

Német király: 1790 – 1792 Német-római császár: 1790 – 1792

Következő: II. Ferenc

I. Ferenc

Ferenc (Firenze, 1768. február 12. – Bécs, 1835. március 2.) magyar király, II. Ferenc néven német-római császár, cseh király, majd 1804-től I. Ferenc néven osztrák császár. II. Lipót német-római császár és magyar király fia. A magyar királyi trónt 1792. március 1-jén foglalta el, 1792. június 6-án koronázták meg Budán.

43 évnyi uralkodásával (1792-1835) egyike volt a leghosszabb ideig uralkodó magyar királyoknak. A Napóleon által kikényszerített 1806. évi lemondásáig ő viselte utolsóként a német-római császári címet is.

Német-római császárrá koronázták 1792. július 14-én Frankfurt am Mainban, cseh királlyá koronázása 1792. augusztus 9-én Prágában történt meg.

Elődje a magyar trónon II. Lipót, utódja V. Ferdinánd volt.

Ferenc uralkodása alatt rendkívül fontos törvények születtek Magyarország számára, és a bécsi udvar által II. József (a "kalapos király") alatt folytatott magyarellenes politika végre alábbhagyott.

• Az 1792. évi XI. törvénycikk "Erdélyről, valamint a Magyarországot illető vármegyék és kerületek visszacsatolásáról és bekeblezéséről" a következőkről rendelkezett: "Habár az 1741:18. czikkelyben is határozott szavakkal el van ismerve, hogy Erdélyt Ő felsége, mint a magyar Szent Koronához tartozó országot, magyar királyi minőségében birja: mégis a karok és rendek ez iránt tett előterjesztéséhez Ő szent felsége kegyesen hozzájárulván, határoztatik, hogy az országnak Erdélylyel való szorosabb egyesülése érdemét a közpolitikai országos bizottság tárgyalás alá vegye, s arról a jövő országgyűlésen jelentést tegyen."

• Az 1792. évi IX. törvénycikk "Hogy a magyar és határőrvidéki ezredekhez fő- és törzstisztekül született magyarok választassanak s ezredtulajdonosokul kineveztessenek, valamint a katonai fiatalságnak a katonai akadémiákban való neveléséről" a következőket rendelte el: "A karok és rendek az iránt tett alázatos előterjesztésére, mely szerint a magyar és határőrvidéki ezredekhez fö- és törzstisztek választásánál, és az ezredtulajdonosok kinevezésénél a született magyarok első sorban vétessenek tekintetbe, és hogy a katonai akadémiákban a magyar ifjuság is képeztessék a hadi szolgálatra: Ő szent felsége a karok és rendek kivánságát jogosnak ismervén el, egyszersmind kegyelmesen elhatározni méltóztatott, hogy ámbár viszont a német ezredekben fő- és törzstiszti minőségben magyarok tényleg alkalmazva vannak, mindazonáltal Ő felsége ugy a magyar, mint a német ezredekben létező katonatisztek tényleges számáról magának a szükséges értesitést bekivánandja, s azután ugy fog intézkedni, hogy a helyes arány föntartásával a panasz további oka megszüntettessék, s annálfogva a született magyarok azon biztos reménytől vonzatva lépjenek a katonai pályára, hogy érdemeikhez képest magasabb fokozatokra fognak eljutni; de arról is kegyesen intézkedni fog, hogy a magyar katonatisztek fiainak, a mennyire lehetséges, alkalom nyujtassék magukat a katonai akadémiákban hadi szolgálatra kiképezniök."

Előző uralkodó: II. Lipót

Magyarország uralkodója 1792 – 1835

Következő uralkodó: V. Ferdinánd

Előző : II. Lipót

Német király: 1792 – 1806 Német-római császár: 1792 – 1806

Következő: -

Előző uralkodó: -

Osztrák császár 1804 – 1835

Következő uralkodó: I. Ferdinánd

V. Ferdinánd

V. Ferdinánd (* 1793. április 19 – † 1875. június 29.) magyar király, I. Ferdinánd néven osztrák császár, a Habsburg-Lotharingiai ház tagja. Édesanyja a szíciliai király leánya, Mária Terézia, édesapja I. Ferenc osztrák császár. Apja halála után (1835) lett Ausztria császára. A magyar trónt, I. Ferdinánd néven már 1830-ban megszerezhette. Ő az utolsó magyar király, akit Pozsonyban koronáztak meg. Ezenkívül még Csehország és a Lombard-Velencei Királyság uralkodója is volt.

Családja

Felesége Savoyai Mária Anna volt, gyermekei nem születtek.

Uralkodása

A gyengeelméjűnek tartott Ferdinánd helyett Metternich kancellár kormányzott, a császár csak báb volt. Az uralkodó beteges testalkatú, gyenge képességű személy volt, sokak szerint szellemileg elmaradott is. Az 1848-as magyar forradalom hatására aláírta az új alkotmányt, és engedményeket tett Batthyány Lajos magyar miniszterelnök független kormányának. Udvarával Innsbruckba menekült. Augusztusban visszatért Bécsbe, ám az októberi bécsi felkelés miatt ismét elmenekült, ezúttal Olmützbe. 1848. december 2-án az udvari kamarilla lemondatta minden címéről unokaöccse, Ferenc József főherceg javára. Uralkodása alatt meghozott törvényeit és rendeleteit semmisnek tekintették. A lemondott Ferdinánd ezután visszavonultan élt, végül Prágában halt meg.

Előző uralkodó: I. Ferenc

Magyarország uralkodója 1835–1848

Következő uralkodó: I. Ferenc József

Előző uralkodó: I. Ferenc

Osztrák császár 1835-1848

Következő uralkodó: I. Ferenc József

Ferenc József

Ferenc József

Szobra a szegedi Pantheonban

Ferenc József Bécs, 1830. augusztus 18. - Bécs, 1916. november 21.) osztrák császár, magyar király,cseh király 1848-tól 1916-ig haláláig, 68 éven át uralkodott. Ezzel ő volt az ország leghosszabb ideig ténylegesen hatalmon lévő uralkodója.

Ferenc Károly főherceg fia. 1848. december 2-án nagybátyja, a gyengeelméjűnek tartott V. Ferdinánd lemondatását követően 18 évesen került trónra, elsősorban anyja, a bajor Zsófia főhercegnő (egyes források szerint rossz szelleme) ambícióinak köszönhetően. Fiatal kora ellenére felelőssé tehető az 1848-49-es szabadságharcot követő megtorlásért, bár annak fő irányítója a miniszterelnök Schwarzenberg herceg és Julius Haynau báró voltak. Birodalma súlyos veszteségeket szenvedett, elvesztette vezető szerepét a német térségben, valamint le kellett mondania itáliai tartományairól is. Ezek a vereségek kényszerítették ki a Magyarországgal való kiegyezést, a birodalom dualista átalakítását. Az 1867-es kiegyezést követően Magyarországon is megkoronázták. Ekkor lett királyi jelmondata: „Bizalmam az ősi erényben”. Miniszterelnökké a száműzetésből hazatért gróf Andrássy Gyulát nevezte ki, akit a szabadságharcban való részvételért korábban halálra ítéltek. A Német Császárság szövetségeseként a sarajevoi merényletet követően beléptette az Osztrák-Magyar Monarchiát az első világháborúba. 86 évesen, az I. világháború harmadik évében halt meg, nem érte meg birodalma széthullását.

Munkabírása, mély vallásossága és uralkodói hivatástudata egyaránt legendás volt. Politikai nézeteit tekintve ókonzervatív, gondolkodását a birodalmi szellem hatotta át, és sosem értette meg a 19. század végének nemzeti mozgalmait. Merevsége ellenére meglepő módon képes volt alapvető változtatásokra, ha meggyőzték arról, hogy a birodalom fenntartása érdekében ez szükséges: erre példa az 1867-es kiegyezés Magyarországgal, az alkotmányosság elfogadása (bár a hadsereg feletti rendelkezéshez mindvégig ragaszkodott), az általános választójog bevezetése az osztrák tartományokban.

1854-ben vette feleségül akkor 16 éves unokahúgát,a Wittelsbach-házból származó Erzsébet bajor hercegnőt (Sissit). Házasságuk nem volt boldog, felesége sok időt töltött távol Bécstől (és anyósától). A családot tragédiák kísérték. Öccsét, Miksát a III. Napoleon által trónra segített mexikói császárt 1867-ben kivégezték Mexikóban, két évtized múlva fia, Rudolf öngyilkosságot követett el a mayerlingi vadászkastélyban, szeretőjével Vestera Mária grófnővel együtt, feleségét egy anarchista merénylő Luigi Lucheni ölte meg Genfben, unokaöccsét, Ferenc Ferdinánd trónörököst 1914-ben a szerb nacionalista ölte meg Szarajevóban.

Ferenc József és felesége sírja a bécsi kapucinusok sírboltjában

Gyermekei

• Zsófia (Bécs, 1855. március 5. - Buda, 1857. május 29.)
• Gizella (Laxenburg (1856. július 12. - München, 1932. július 27.)
• Rudolf (Laxenburg, 1858. augusztus 21. - Mayerling, 1889. január 30.)
• Mária Valéria (Buda, 1868. április 22. - Wallsee, 1924. szeptember 6.)

Előző uralkodó: V. Ferdinánd

Magyarország uralkodója 1848 (1867) – 1916

Következő uralkodó: IV. Károly

Előző uralkodó: I. Ferdinánd

Osztrák császár 1848 – 1916

Következő uralkodó: I. Károly

IV. Károly

IV. Károly osztrák császár és magyar király

IV. (Boldog) Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 27. – Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.) Habsburg-Lotharingiai-házból származó uralkodó. I. Károly néven osztrák császár, III. Károly néven cseh, és IV. Károly néven magyar király.

Neveltetése és a trónöröklés

A Habsburg-Lotharingiai dinasztiában, Ottó főherceg és Mária Jozefa szász hercegnő gyermekeként látta meg a napvilágot. Teljes neve: Károly Ferenc József. Anyja mélyen vallásos volt, gyermeke nevelésében elsődleges szempont volt, hogy távol tartsa kicsapongó életet élő apjától. Nem házitanítóktól, hanem nyilvános iskolában, a katolikus bécsi bencés gimnáziumban tanult. Károly csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, mikor apja gégerákban meghalt. Mivel Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf főherceg 1889-ben öngyilkos lett, majd Ferenc József unokaöccse, Ferenc Ferdinánd, mint következő trónörökös rangon aluli házassága miatt gyermekei nevében lemondott a trónigényről, Károly apja révén szintén előrébb került a trónörökösök listáján.

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án a szarajevói merénylet áldozatává vált, Ferenc József pedig 1916. november 21-én elhunyt, így a trón Károlyra szállt.

Megkoronázása

IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. A koronázásra a Mátyás-templomban került sor, ahol - a koronázások történetében első ízben - a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Vele koronázták feleségét, Zita királynét, akivel még 1911-ben kötött házasságot.

Családja

1911. október 21-én vette feleségül Zita bourbon-pármai hercegnőt (1892-1989), akitől nyolc gyermeke született:

• Habsburg Ottó (1912–) 1951-ben kötött házasságot Szász-meiningeni Regina hercegnővel (1925-)

• Andrea (1953-)
• Mónika (1954-)
• Michaela (1954-)
• Gabriella (1956-)
• Walburga (1958-)
• Károly (1961-)
• György (1964-)

• Habsburg Adelheid (1914–1971)
• Habsburg Róbert (1915–1996) 1953-ban kötött házasságot Margherita di Savoia-Aosta hercegnővel (1930-)

• Maria Beatrix (1954-)
• Lorenz (1955-)
• Gerhard (1957-)
• Martin (1959-)
• Isabella (Erzsébet) (1963-)

• Habsburg Félix (1916–) 1952-ben kötött házasságot Anna-Eugénie von Arenberg hercegnővel (1925-1997)

• Maria del Pilar (1953-)
• Karl Philipp (1954-)
• Kinga (1955-)
• Raimund (1958-)
• Marie Adelheid (1959-)
• István (1961-)
• Virdis (1961-)

• Habsburg Károly Lajos (1918–) 1950-ben kötött házasságot Yolande de Ligne hercegnővel (1923-)

• Rudolf (1950-)
• Alexandra (1952-)
• Carl (1954-)
• Maria (1957-)

• Habsburg Rudolf (1919–) Először 1953-ban kötött házasságot Xenia Csernycsev-Besobrasov-val (1929-1968), majd 1971-ben Anna Gabriela von Wrede hercegnővel (1940-)

• Maria-Anna (1954-)
• Carl Peter (1955-)
• Simeon (1958-)
• Johannes (1962-1975)
• Catharina-Maria (1972-)

• Habsburg Sarolta (1921–1989)
• Habsburg Erzsébet (1922–1993)

Kilábalási kísérlet a világháborúból

IV. Károly egy minden ízében recsegő-ropogó birodalmat örökölt, s uralkodóként egy egyre kilátástalanabb küzdelem, az I. világháború közepébe csöppent. Gyenge kisérleteket tett a háborúból való kilépésre. 1917-ben felesége fivére, Sixtus pármai herceg révén titokban felvette a kapcsolatot Clemenceau francia miniszterelnökkel. Üzenetváltásuk során beleegyezett abba, hogy Elzász és Lotharingia egy háború utáni rendezésben visszakerüljön Németországtól Franciaországhoz. Clemenceau nyilvánosságra hozta üzenetét, és amikor emiatt II. Vilmos Károlyt kérdőre vonta, meghátrált, és így a kapcsolat megszakadt.

Károly, a magyar király

Trónra lépésekor az egyik első intézkedése gróf Tisza István miniszterelnök lemondatása volt. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban Károly választójogi könnyítéssel, nemzetiségeknek adandó engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát. Ezek a kísérletei azonban kudarcba fulladtak. 1918 októberében a birodalmat autonóm egységekből álló szövetségi állammá alakította volna. A magyar kormány követelésére meghátrált, és kinyilvánította, hogy az átalakítás a magyar korona országait nem érinti. Ajánlata azonban amúgy is elkésett: a nemzetiségek többsége az antant támogatását élvezve ekkor már a birodalomból való kiszakadást tűzte ki célul. A Károlyi-kormányt még ő nevezte ki (pontosabban az ő nevében Ferenc nádor).

"Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; a mély háború keletkezésében semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.

Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében lemondok és már eleve elismerem azt a döntést, melylyek Magyarország jövendő államformályát megállapítja.

Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.

Károly"

IV. Károly lemondó nyilatkozata a magyar államügyek intézéséről

1918. november 11-én Ausztriában, 13-án Magyarországon mondott le a kormányzásról, s miután november 12-én Ausztriában, november 14-én Csehszlovákiában, november 16-án pedig Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, Svájcba költözött.

Visszatérési kísérletei és halála

1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, s Horthy Miklós kormányzótól követelte a hatalom átadását. Horthy nemleges választ adott. Ezután IV. Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra megpróbálta – ezúttal levélben – felszólítani Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, s az ott állomásozó katonaság is a király mellett állt. Horthy azonban – egy rövid megingás után – ismét mereven elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a trónörököst az országból. Mivel IV. Károly akkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba. Károly másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel a nyugat-magyarországi Cirákra-Dénesfára. Ellenkormányt alakított, és Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőr-csapataival – amelyeket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített – vasúton Budapest felé indult. Október 23-án megütköztek a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok Budaörsnél. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat. A királyt Tatára, majd Tihanyba szállították, majd kiadták az angoloknak, akik Madeira szigetére száműzték. Itt halt meg spanyolnáthában. Elsőszülött gyermeke, Habsburg Ottó lett a trónörökös, aki sohasem került a trónra, és végül 1961-ben egy nyilatkozatában lemondott trónutódlási igényéről.

Boldoggá avatása

Károly – a Habsburgok számára „kötelező” római katolikus vallásosságon túl – kezdettől fogva mély hitet mutatott. Édesanyja, a szászországi Mária Jozefa gondos katolikus nevelésben részesítette. Soproni évei alatt nem csak a lelki életéért felelős domonkos atya, hanem a szintén hívő katonai nevelője, gróf Georg Wallis is nagy hatással volt rá. (Később a gróf felesége, Pálffy Zsófia szervezte meg a császár boldoggá avatását előkészítő ún. Gebetsligát, amelyet aztán évtizedekig Kurt Krenn, Sankt Pölten elhíresült püspöke vezetett.) A herceg mind gyermekkorában, mind felnőttként barátságosnak, türelmesnek, jámbornak mutatkozott. Feleségében, Zitában méltó társra lelt: a házasság előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, áldást kérni frigyükre X. Pius pápától. Gyermekeiket is vallásosan nevelték.

Károly a későbbiekben háborúellenes politikájával is jelentős érdemeket szerzett. Halálos ágyán buzgón imádkozott, utolsó sóhaja „Jézus, Mária, József” volt.

II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta. Folyamatban van szentté avatási eljárása is.

Külső hivatkozások

Előző uralkodó: I. Ferenc József

Magyarország uralkodója 1916 – 1918

Következő uralkodó: -

Előző uralkodó: I. Ferenc József

Osztrák császár 1916 – 1918

Következő uralkodó: -