Magyarok

A magyarok többségükben Közép-Európában, a Kárpát-medence területén élő, magyar nyelven beszélő nép. Mai lélekszámuk kb. 15 millió, ebből kb. 10 millióan élnek a Magyar Köztársaságban, kb. 2,5 millióan a szomszédos országokban, és kb. 2,5 millióan szerte a világban. A magyarok majdnem egy évezreden át a Magyar Királyság fő népét alkották. A királyság felbomlása (Trianon, 1920) óta a magyarok egy része nemzeti kisebbséggé vált a hazájában. A magyarság azonban összlétszámát tekintve ma is a Kárpát-medence legnagyobb népe.

A magyarok és magyar származásúak száma

A magyarok száma országok szerint:

Magyar származású emberek becsült száma a világban:

• Amerikai Egyesült Államok: 1 400 000
• Kanada: 267 000
• Nyugat-Európa: 260-270 000
• Dél-Amerika: 70-160 000
• Ausztrália: 65 000
• Izrael: 10 000
• Dél-Afrika: 10 000

Magyar származású egyéb népcsoportok:

• Románia: moldvai katolikusok: 240 000 (a magyarul beszélők száma 62 000)
• Egyiptom és Szudán: magyarabok, 10-12 000

A magyar nép elnevezései

A magyarok saját magukat mindenütt a magyar névvel jelölik. A magyarok elnevezései az ószláv forrásokban ugorok vagy ogurok (ugri), a bizánci és korai latin forrásokban uniguri, Ungri (valószínűleg az onogurok névből). Ezenkívül még más népek nevével is gyakran azonosították őket (hunok, avarok, türkök, szabirok, baskírok). A középkorban a magyarok latin elnevezése Hungarus, országuk neve pedig Hungaria volt.

A magyarok mai elnevezése más nyelveken: angol: Hungarian, bolgár: унгар (ungar), cseh: maďar, uher, észt: ungari, finn: unkarilainen, francia: Hongrois, görög: Ούγγρος (ungrosz), héber: הונגרית (hungarit), holland: Hongaar, kínai: 匈牙利人 (hsziungjalizsen), lengyel: węgier, lett: ungāri, litván: vengras, német: Ungar, norvég és dán: Ungare, olasz: ungherese, spanyol és portugál: húngaro, román: ungur, orosz: венгр (vengr), perzsa és arab: مجر (madzsar), svéd: ungrare, szerb és horvát: mađar (magyar), szlovák: maďar, uhor, szlovén: madžar, török: macar (madzsar), ukrán: угор (ugor).

A „magyar” név

A magyar név legkorábbi előfordulásai a 9. századi arab krónikákban találhatóak („madzsar”). A finnugristák elmélete szerint a magy szó embert jelentett, és ennek egy másik alakja található a nyelvrokon manysi nép (vogulok) nevében is. A magyar szó végződése pedig szerintük a férfi jelentésű er szó lehetett, tehát a magyar nép neve a magy-er szóösszetételből alakult ki. Középkori krónikáink szerint a hét honfoglaló törzs (a „hetumoger”) közül a vezető törzs, amelyhez Árpád fejedelem is tartozott, a Megyer törzs volt. Ez a törzsnév valószínűleg szintén a magyar népnév egyik alakja volt.

Az ugor, onogur, Hungarus nevek

A legtöbb nép az ugor vagy onogur nevek valamelyikéből származó névvel jelöli a magyarokat. Mindkét név eredete az ogur népnév lehet, amely valószínűleg a Hun Birodalom felbomlása után uralkodó kelet-európai törzsszövetség tagjait jelentette, amelyről azonban semmi közelebbit nem tudunk. Talán az ogur szövetség tíz törzse alakíthatta meg a 6. században az onogur törzsszövetséget, az on ugyanis a török nyelveken a „tíz” számot jelenti. Az on-ogur („tíz ogur” vagy „tíz törzs”) törzsszövetséget valószínűleg a bolgár-törökök és a magyarok közösen hozták létre, ugyanis mindkét népet így nevezték a források. Később azután a név unugor alakjából kialakuló Ungarus, Ungar, Venger formái már csak a magyarokat jelentették. A középkorban a latin Ungarus, Ungaria a Hungarus, Hungaria alakká változott, mivel a magyaroknak a hunokkal vallott rokonsága miatt a Hun és az Ungarus neveket így egyesítették egymással. Ezt a latin formát vették át azután az angol, francia és más nyelvek is (Hungarian, Hongrois, stb.)

A magyar népesség vázlatos

Az ókorban a magyarok ősei Európa keleti szélén, a Káma folyó mellett éltek, de mivel állattenyésztéssel foglalkoztak, valószínű, hogy nyáron északabbra vonultak, fel egészen a Káma forrásvidékéig, télen pedig levonulhattak egész odáig, ahol a Volga a Kaszpi-tengerbe ömlik. Ez az időszakos vándorlás is magyarázhatja a magyar nyelv kettősségét: az északi ugor és déli türk elemek jelenlétét. A mondák szerint a magyar nép ősei Hunor és Magor voltak. A Kézai Simon féle krónikában Hunor és Magor Meotis-félszigetére(Krim) költöztek. A magyarok ősei is részt vehettek a Hun Birodalom, majd az Avar Birodalom életében.

Ilyen összetett íjakkal tartották rettegésben Európát a magyarok

A 6. század közepén a távoli Indonézia egyik szigetén kitörő tűzhányó rövid távon katasztrofális hatással volt az éghajlatra, és Európa északi és keleti részén, illetve Közép-Ázsiában hatalmas, északról délre, és keletről nyugatra irányuló népvándorlást indított meg. ("A Nap elsötétedett és tizennyolc hónapon át sötétség uralta a Földet" - írta Epheszoszi János az 535. év eseményeiről. Lásd: David Keys: Katasztrófa - Hogyan változtatta meg egyetlen természeti csapás a világtörténelmet?)

Valószínű, hogy az elpusztult legelők miatt voltak kénytelenek a magyarok is délre húzódni, olyan területekre, amelyeket az időszakos vándorlásaik során már egyébként ismertek. Az új szállásterületre, amely valószínűleg a Don alsó folyásától a Fekete-tenger (Meótisz) mocsaras partvidékéig terjedt, Levédia néven hivatkoznak a történészek. Az átköltözéshez szervezeti keretre volt szükség. Talán már ekkor megszületett a hét vezér szövetsége, a vérszerződés.

Levédiában körülbelül 300 évig élhettek a magyarok, újabb népekkel kerültek kapcsolatba. A kazárok fennhatósága alatt, majd a feltehetően bolgártörök szövetségben alapított Onogur-Birodalom időszakában megerősödött a türk hatás. Ezenkívül keveredtek az ókori szkítáktól származó szomszédos keresztény alánokkal.

Valamikor a 9. század elején újabb népmozgás indult meg keletről, és e mozgás élét képező besenyők elől újból fel kellett kerekedni és nyugat felé vonulni. Az új szállásterület az Etelköz volt, ahol őseink kb. 80 évet időztek. Mivel a besenyő nyomás nem hagyott alább, 895-ben elkezdődött a bevonulás a Kárpát-medencébe, a Kárpátok hágóin át, több irányból. Feltételezések szerint ekkor a székelyek már a Kárpát-medencében voltak, és ők fogadták a bevonuló Árpád fejedelmet (lásd: kettős honfoglalás elmélete). A monda szerint Álmos fejedelem anyja álmában látta meg az új hazát (Emese álma, Turul monda). A honfoglalás Álmos fejedelem idejében kezdődött, de Árpád fejedelem fejezte be sikeresen.

A honfoglalástól 1526-ig

A honfoglalók számát általában 400 000 körülire becsülik, beleértve az Etelközben csatlakozó kabarokat is. A honfoglaló magyarság és a velük szövetséges törzsek szabad jogállású rétegéből fejlődött ki a későbbi magyar nemesség (latinul natio Hungarica).

A Kárpát-medencében talált őslakosok sem lehettek sokkal többen, mint a honfoglalók. A területen legnagyobb számban valószínűleg avarok és szlávok laktak. (A kettős honfoglalás elmélete szerint az avarok egy része, az úgynevezett késő-avarok vagy „griffes-indás nép” valójában 670 körül érkezett magyarajkú székelyek voltak.) Elképzelhető hogy ezen kívül még más népek is éltek az országban, a Dunántúlon esetleg a rómaiaktól származó latin nyelvű (olaszi) városi lakosság, a Tisza vidékén pedig germán nyelvű gepidák. A 10. századból jóformán semmilyen írásbeli forrás nem maradt, ezért a magyarságba beolvadó népekről szinte semmilyen ismerettel nem rendelkezünk. Az egyetlen támpont a magyar nyelv, jövevényszavaink, földrajzi neveink és helységneveink. Nyelvünkben a legfőbb idegen nyelvi hatást ekkoriban a türk és alán (indoiráni) szavak mellett a szláv jövevényszavak jelentik. Helységneveink főleg magyar és szláv eredetűek, egyéb földrajzi neveink között pedig egyaránt találunk magyar, szláv és latin eredetűeket (szláv eredetű például a Balaton, Börzsöny, Nógrád, latin eredetű a Duna, Dráva, Szerémség).

A magyarok kalandozó hadjáratok sorozatát folytatták egész Európában. A sikereknek csak az augsburgi vereség vetett véget 955-ben. A magyarok kárpát-medencei uralmát végül a kor legfőbb uralkodói, a pápa, a német-római császár és a bizánci császár is elismerték. István szoros szövetséget kötött az első kettővel és nyugati típusú keresztény királyságot alapított. Az országba ettől kezdve sok nyugat-európai nemes és városlakó is költözött, akik összekeveredtek a magyarsággal.

A tatárjárás (1241.) szörnyű pusztítása során az akkor már kétmilliós magyarság létszáma nagy mértékben lecsökkent. Az elpusztult lakosság helyébe nyugatról németek, keletről török nyelvű kunok és alán eredetű jászok költöztek, akik többségükben beolvadtak a magyarságba. Az 1348-1349 között dúló pestisjárvány a lakosság legalább negyedét kipusztította. A demográfiai fejlődés a 15. században következett be. A 16. század elején a magyarság száma már megközelítette a 4 milliót.

1526-tól máig

A fejlődésnek a török uralom kora vetett véget, a 16-17. század szörnyű háborúiban, a folyamatos gyilkolásban, fosztogatásban (török és Habsburg részről egyaránt), éhínségekben és járványokban a magyarlakta vidékek mintegy fele elnéptelenedett. A törökök kiűzése után a magyarok száma a kétszáz évvel korábbinak a felét, kb. 2 milliót tett ki. Semelyik szomszédos népet nem sújtották ennyire a török elleni háborúk, így a többi nép nagy tömegekben költözhetett a kihalt területekre, a legnagyobb számban svábok (németek), szerbek, horvátok, szlovákok és románok. A történészek becslése szerint a középkorban a magyarok aránya a Kárpát-medencében 80% körül volt, míg a 18. századra ez az arány 40% körülire esett vissza.

A 19. században a Magyar Királyságon belül fokozatosan nőtt a magyar lakosság aránya, és 1900-ban már elérte az 50%-ot. Ez a növekedés a természetes szaporulat mellett jelentős részben a nem magyar lakosság asszimilációjának volt köszönhető a kiegyezés és az I. világháború közötti időszakban. Bár valamennyi nemzetiség közül sokan beolvadtak a magyarságba, az elmagyarosodás folyamata tömeges méretekben elsősorban a svábokra és a zsidókra, illetve a nagyobb városok lakosságára volt jellemző.

Az 1918-1920 közötti évek fordulópontot jelentettek a magyar történelemben. A trianoni békeszerződés következtében a Magyar Királyság területét számos állam között osztották fel, és a magyarság egyharmada kisebbségi sorba kényszerült. Ezután Magyarország területének lakossága 7,1 millióról (1920) 10,4 millióra növekedett (1980), a II. világháború nagy embervesztesége és az 1956-os forradalom bukását követő kivándorlás ellenére. A szomszédos országokban élő magyarság száma ugyanezen időszak alatt nagyjából változatlan maradt vagy enyhén csökkent, aminek az okai elsősorban az asszimilációban és a Magyarországra való áttelepülésben keresendőek. (Különösen az 1990-es években vándoroltak át sokan Romániából és Szerbiából.)

Az 50-es és 60-as évek két nagyobb szülési hulláma után („Ratkó-korszak” és a GYES bevezetése), a magyarországi népszaporulat aránya folyamatos csökkenésnek indult, ami mára – a szomszédos országokhoz hasonlóan – komoly demográfiai válságot eredményez. A magyarság lélekszáma a 80-as években érte el a csúcspontját, attól kezdve rohamosan csökken. Az előrejelzések szerint ez a tendencia tovább folytatódik, és 2050-re a magyarság összlétszáma 7-8 millió körülire fogyatkozik.

A magyarok ma a Kárpát-medence lakosságának körülbelül 33%-át alkotják. 2001-ben a kárpát-medencei magyarság összlétszáma 11,5-12 millió között volt, ami megegyezik az 1910-es létszámukkal. Mialatt a régió többi népének lélekszáma a 20. század során a 2-3-szorosára vagy még nagyobb arányban nőtt, addig a magyarság száma változatlan maradt. A magyar népesség lélekszám-növekedése az 1950-2000 közötti időszakban a harmadik legalacsonyabb volt a világon (9 338 000-ről 10 137 000-re nőtt, ami mindössze 8,6%-os növekedés), ennél csak Bulgária és a Saint Kitts és Nevis szigetek mutatnak alacsonyabb értéket.

A magyarok genetikai és kulturális kapcsolatai más népekkel

A magyarok ősei hosszú ideig Kelet-Európában éltek. A magyarság korábbi területein ma élő népeket genetikai szempontból rokonainknak tarthatjuk, és gyakran kulturális hasonlóságokat is találhatunk velük. Ilyen népek például a baskírok, a csuvasok, a Fekete-tenger vidéki ukránok, a Volga-menti oroszok, az oszétek vagy a krími tatárok. Nyelvi szálak kapcsolnak a hantikhoz, manysikhoz, a Volga vidéki udmurtokhoz, komikhoz, marikhoz, mordvinokhoz és a baltikumi finnugor népekhez, történelmi rokonság fűz a bolgárokhoz. Érdekes távolabbi kulturális kapcsolatok fedezhetők fel a Kínában élő sárga ujgurokkal (jugurok) és magarokkal.

A magyarság kárpát-medencei történelme során számos néppel keveredett, akiknek a genetikus jellemzői a legtöbb mai magyarnál éppúgy megtalálhatóak, mint a honfoglaló magyarok genetikai öröksége. Ilyen szempontból a magyarok legközelebbi "rokon" népei ma az osztrákok, szlovákok, németek, szerbek, horvátok, románok. A régebbi népek közül jelentősebb genetikai hatással voltak még a besenyők, kunok, jászok, oszmán-törökök, az újabb korokban pedig a zsidókkal és a romákkal történt további keveredés és kulturális kölcsönhatás.

A magyarságot hagyományos történelmi barátság fűzi a lengyelekhez és az olaszokhoz. A magyarokat testvérnépüknek tekintik a törökök, a finnek és az észtek. A magyarokra nagy hatással volt a 19-20. században a német és a francia, manapság pedig az amerikai kultúra gyakorol jelentős befolyást. A legnagyobb emigráns magyar közösség is az Amerikai Egyesült Államokban található.

Magyar kultúra

A magyarság a keleti és nyugati kultúrák sok elemét felhasználva sajátos, sokszínű népi kultúrát alakított ki az évszázadok folyamán. A népi hagyományokat és a magyar nemesség történelmi hagyományait egyesítve fejlődött ki a 19. század elejétől a sajátos magyar nemzeti kultúra. A modern városi, főleg budapesti „urbánus” kultúrával tovább színesedve, majd a 20. századi történelem viharai, politikai ideológiák és diktatúrák között alakult ki a magyarság mai kultúrája, amely egyszerre sokféle és egységes. A magyarok összetartozásának alapja a magyar nyelv, és egyes helyeken emellett a vallás is mindmáig fontos szerepet játszik.

A magyar kultúra forrásai

A magyar népi kultúra legismertebb jellegzetességei a látványos népviselet, a sajátos magyar néptánc, népdal és népzene, a sokszínű mese- és mondavilág, a gazdag hímzés és fazekasművészet. A népviselet vidékenként eltér, de mindenütt jellegzetesek a hímzéssel gazdagon díszített, színes női öltözetek. A táncok szintén vidékenként változnak, azonban az össszeállításuk, a táncrend (csárdás, porka, lassú és friss táncok), a rendkívül összetett, sok gyakorlást igénylő, látványos párostáncok és virtuóz férfi szólótáncok (legényes) váltogatása szinte minden magyar vidék parasztságára jellemző volt. A magyar népdalokra jellemző az ázsiai és európai hagyományok ötvözéséből születő egyedülálló hangzásvilág, a népzenére a népi zenekarok tipikus hangszerkombinációi (citera, duda, hegedű, nagybőgő). A népmesék és mondák közül jellegzetesen magyar mesealak a griffmadár, a hétfejű sárkány és a táltosparipa. Egyedülállóak az igazságos Mátyás királyról szóló történetek. A díszítőművészetben egyes tájak különösen gazdag formavilágot alakítottak ki, mint a „tipikusan magyar” népművészetként ismert színpompás kalocsai hímzés és mintafestészet vagy az összetéveszthetetlen korondi edényfestés. Számos nagy magyar író, zeneszerző és képzőművész merített a gazdag néphagyományokból, mint Benedek Elek, Móra Ferenc, Tamási Áron, Kodály Zoltán vagy Kovács Margit. Egyes könnyűzenei alkotók is felhasználnak magyar népzenei elemeket, kezdve az Illés együttestől Sebő Ferencen át a Kormorán együttesig. Sajátosan magyar vonás az eredeti néphagyományokat a mai életmódhoz igazító táncház-mozgalom, amelynek leghíresebb képviselői a Muzsiká együttes és a világhírű Sebestyén Márta. A magyar népszokások közül szinte minden magyarlakta tájon ismert volt a húsvéti locsolkodás szokása, sok helyen pedig a karácsonyi regölés, illetve betlehemezés is. A külföldön is ismert magyar néphagyományokhoz tartozik a betyárvilág és a „magyar puszta”, főleg a Hortobágy pásztorélete, amely a rideg állattartás (vagy mai kifejezéssel ökológiai állattenyésztés) máig fennmaradt öröksége. A népi kultúrához tartozik továbbá a jellegzetes magyar ételek egy része is, mint a híres magyar gulyásleves, illetve pörkölt (angolul gulash), a húsleves, halászlé, paprikás csirke, a pogácsa, a tipikus magyar rétes vagy a túrós csusza.

A magyar nemesség által évszázadokon át fenntartott hagyományokból táplálkozik a magyar történelmi küldetéstudat és a nemzeti szabadság eszménye. Ehhez kapcsolódtak a középkori nemzeti szimbólumok, az egész országot jelképező Szent Korona és a magyar címer. A nemességre jellemző volt katonáskodó életmódja (a világszerte elterjedt könnyűlovas huszárság), valamint ünnepi viselete, a férfi és női díszmagyar. A magyar földbirtokosok tipikus kikapcsolódása volt például az agarászat (magyar agár) és a lótenyésztés (magyar félvér, nóniusz).

A Rákóczi-szabadságharc küzdelmei között fejlődött ki a kuru költészet, a kuruc zene a tárogatóval, a hajdútánc, majd a 19. században a csárdás és a palotás.Kialakult a világszerte a magyar kultúra egyik fő elemének tartott magyar cigányzene, előbb a verbunkossal, majd a cigányzenekarok klasszikus stílusával, amely nagy hatást gyakorolt sok európai zeneszerzőre. Liszt Ferenc és Erkel Ferenc létrehozták a magyar klasszikus zenét és a magyaros stílust. Katona József Bánk bánja és Arany János Toldija ugyanakkor megteremtették a nemzeti irodalom fő műfajait (magyar dráma és eposz), és ekkor alkottak nemzeti irodalmunk legnagyobb alakjai, Csokonai Vitéz Mihálytól kezdve Madách Imréig. Kölcsey Ferenc megírta a Himnuszt, Vörösmarty Mihály a Szózatot, megszületett az új jelkép, a magyar nemzeti színek, és létrejöttek a nemzeti intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Színház.

Elsősorban a budapesti, illetve a városi kultúra talaján jött létre a 19. század végi, 20. századi magyar építészet, képzőművészet, irodalom és zene sok kimagasló alkotása vagy a magyar tudomány sok világhírű eredménye. Csak néhány példa a magyar kultúrához szervesen hozzá tartozó alkotásokból: a budapesti Parlament, a kecskeméti Cifrapalota vagy a marosvásárhelyi Közművelődési Palota, Ady Endre, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, József Attila, Radnóti Miklós, Krúdy Gyula és mások művei, valamint Bartók Béla zenéje. Sajátos jellegzetesség a magyar humor, ezen belül különösen híres a hagyományos pesti humor.

A magyar nyelv

A magyar kultúra egységének alapja a magyar nyelv. Ez az ami valamennyi magyart mindig összekötötte, társadalmi osztályoktól, származástól, pártállástól függetlenül. A magyar nyelvre jellemzőek a különlegesen gazdag szóképzési lehetőségek és a sokszínű hangrendszere. Harminckilenc különböző hangja egyedülálló az európai nyelvek között. A rengeteg nyelvtani kivétel és „alkivétel” miatt azonban tanulása az idegenek számára nem könnyű, nem véletlenül tartják a világ egyik legnehezebb nyelvének. Ez is az egyik oka annak, hogy a magyar kultúra elszigeteltebb maradt más európai kultúráknál. A magyar nyelvnek ráadásul egyetlen közeli rokona sincs. A finnugor nyelvekkel való kapcsolat túl ősi időkbe nyúlik vissza. Ezekből a nyelvekből a magyarok ma már legfeljebb csak néhány hasonló szót ismernek fel, de beszélőikkel nem értik meg egymást.

Magyarság és vallás

A vallás ma többnyire nem olyan alapvető összetartó erő a magyar kultúrában, mint számos más népnél. A magyarok többsége ma már nem gyakorolja a vallását. Ez különösen Magyarországon igaz, ahol ma csupán 10% körüli a rendszeres templomba járók aránya. A többség ennek ellenére mindenütt követi a házassággal és a halállal kapcsolatos vallási előírásokat és a legtöbben a gyermekeiket is megkeresztelik. Ennek alapján a magyarok kétharmada a Magyar Katolikus Egyházhoz tartozik, körülbelül egynegyedük pedig más vallási felekezetek követője, ezen belül a legtöbben reformátusok (kálvinisták), de sokan az evangélikus, görögkatolikus, izraelita vagy valamely más kisebb egyház hívei. A vallásnak leginkább azokon a tájakon van ma is nagy szerepe és összetartó ereje, ahol a magyarok kisebbségbe kerültek. Például az erdélyi, vajdasági vagy muravidéki szórványmagyarságnál sokszor ma is leginkább a vallásos közösségi élet biztosítja a magyar nyelv és kultúra fennmaradását.

Az egyházak közül különösen a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház tartja magát nemzeti intézménynek, és ez általában a tagjaiknál is a nemzeti kultúra tudatosabb vállalását, ápolását jelenti, bár ez gyakran a kisebb egyházak tagjaira, például az evangélikusra, unitáriusokra is jellemző. A magyar izraelita egyház pedig abban különleges, hogy a világon egyedül náluk alakult ki és virágzik mindmáig a hagyományos zsidó vallást megreformáló úgynevezett neológ zsidó vallás, amely szertartásaiban és szokásaiban a magyar nyelv használatán alapul. A keresztények sajátos magyar szokásai a katolikusoknál a Magyarország pártfogójának tartott Boldogasszony kultusza és Szent István király tisztelete (például az augusztus 20-i budapesti Szent Jobb körmenet), a reformátusoknál pedig az ízes nyelvű régi magyar zsoltárok közös éneklése az istentiszteleten. A kálvinizmus a 16-17. században egyenesen magyar nemzeti vallásnak számított a katolikus Habsburgokkal való szembenállás jegyében. A református vallás, az írás-olvasás terjesztése a nép anyanyelvén és a Biblia magyar nyelvre fordítása (Károli Gáspár) nagy szerepet játszott a magyar nyelv és irodalom fejlődésében. A kálvinista erdélyi fejedelmek támogatásának köszönhetően a magyar kultúra virágzott Erdélyben, ahol a későbbi időkben is sok nagy magyar író és tudós született és alkotott. Többek között ezért is fontos, szinte nemzeti jelkép a magyarságnak Erdély, hiszen a magyar történelem és kultúra számtalan emléke található meg a tájegység városaiban és falvaiban.

Magyar ünnepek

A jellegzetes magyar ünnepek közül a legrégebbi az államalapító István király ünnepe, augusztus 20-án. Ilyenkor tartják a Szent Jobb körmenetet, az új kenyér megszentelését, valamint este a budapesti tűzijátékot.

Március 15. a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe, az 1848-as forradalom emléknapja. Ezen a napon tört ki a pesti egyetemi ifjúság lelkes tüntetése a Habsburg elnyomás ellen, és a vér nélkül diadalra jutó pesti forradalom eredményeképpen megalakult a független magyar kormány. A béke azonban nem lehetett tartós a bécsi császár szószegése miatt, aki a magyarok hősies szabadságharcát végül csak az orosz cár segítségével tudta leverni.

Október 6. a szabadságharc tizenhárom tábornoka (az aradi vértanúk) kivégzésének emléknapja. A kivégzés előestéjén sörrel vigadó osztrák börtönőrök viselkedése miatt attól fogva a magyarok sörrel nem koccintanak. (Egyesek szerint ez a nemzeti fogadalom csak 150 évig, azaz 1999-ig volt érvényes, de vannak, akik továbbra is megtartották a szokást.) A szabadságharc elbukott, de erkölcsi ereje azóta is hat a lelkekben.

Október 23-a a legújabb nemzeti ünnep. 1956 őszén a „magyar csodáról” írtak a nagyvilág újságjai: egy kis nép fellázadt a nagy szovjet birodalom ellen. Az 1956-os forradalmat leverte a túlerő, de emléke máig ható erő a nemzet életében. Hivatalos állami ünneppé csak az 1989-es rendszerváltás óta válhatott. A három nemzeti ünnep Magyarországon egyben munkaszüneti nap is.

Emellett sok magyar számon tartja a három nemzeti gyásznapot, az említett október 6-át, november 4-ét az 1956-os forradalom leverésének napját, valamint június 4-ét is. 1920. június 4-én darabolták fel ugyanis a történelmi Magyarországot a trianoni békeszerződés során, aminek következtében több mint három millió magyar kisebbségbe és sok helyen elnyomás alá került.

Híres magyarok itthon és külföldön

A magyar kultúra is hozzájárult a világ és az emberiség fejlődéséhez, bár külföldön nem mindig ugyanazok a személyek és eredmények a legismertebbek, mint a magyarság körében, ami a különböző nemzetközi díjak magyar nyerteseinek kiválasztásában is megmutatkozik.

A 20. század legnagyobb tudósai között tartják számon Erdős Pál matematikust és Neumann Jánost, a modern számítógép atyját, Nobel-díjban részesült többek között Szent-Györgyi Albert a C-vitamin felfedezéséért, és világszerte ismertek Szilárd Leó és Teller Ede, a világtörténelmet is befolyásoló atombomba fő elméleti kidolgozói. Magyar feltalálók nevéhez fűződik a gyufa, a szódavíz, a telefonközpont, a golyóstoll, a villanymozdony és a BASIC nyelv.

A magyar irodalom alkotói közül Nyugat-Európa szerte ismert Molnár Ferenc, Márai Sándor, Kodolányi János, Kerényi Károly vagy Esterházy Péter, Kertész Imre pedig irodalmi Nobel-díjban is részesült.

A magyar képzőművészek közül külföldön is sokfelé számon tartják például Munkácsy Mihály és Vásárhelyi Győző (Vasarely) alkotásait, a magyar filmrendezők közül pedig Jancsó Miklós és Szabó István filmjeit. Az utóbbinak Mephisto című alkotása az Oscar-díjat is elnyerte. Az animációs film kategóriában Rófusz Ferenc szintén Oscar-díjban részesült. Magyar származású volt az amerikai film két kiemelkedő mestere, George Cukor és Kertész Mihály. Robert Capa, a híres amerikai fényképész is Budapesten született.

A magyar film teszi halhatatlanná olyan nagy színészek emlékét is, mint például Páger Antal, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc, Gobbi Hilda és Kállai Ferenc. A zeneszerzők közül világhírű Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kurtág György és Ligeti György, az előadók közül például Rost Andrea, Gulyás Dénes, Pege Aladár, Cziffra György vagy Kocsis Zoltán.

A magyar sportolók elsősorban a vízi sportágak (úszás, vízilabda, evezés) terén és a vívásban sikeresek immár évtizedek óta. Az 50-es években világhírre tett szert a magyar labdarúgás (az aranycsapat) is. A legnagyobb magyar sportolók közé tartozik például Hajós Alfréd, Balczó András, Elek Ilona, Gerevich Aladár, Puskás Ferenc, Papp László, a Regőczi Krisztina-Sallai András kettős és Egerszegi Krisztina. Egyedülálló magyar sportág a baranta küzdősport, valamint a Kassai Lajos által kialakított lovasíjászat.

Nagy magyarok:

Néhány személyiség, akiknek a nevéhez a nemzeti emlékezet valamilyen különleges kitüntető jelzőt kapcsol:

A magyarság jelképei

A magyarság legfőbb jelképe a Szent Korona, a piros-fehér-zöld vízszintes csíkozású magyar zászló, a nemzetiszínű kokárda, a magyar címer és a magyar himnusz.

További jelképek a hungarikumok, valamint egyes tájak és állatok. A hungarikumok közé tartoznak a magyar fűszerpaprika, a tokaji bor, a pálinka és a téliszalámi. A gyakran jelképnek is tartott jellegzetes magyar tájak az Alföld („puszta”), a Balaton, a Dunakanyar, Budapest látképe a hidakkal vagy a Székelyföld. A magyarság jelképállatai egyes magyar háziállatok, mint a puli, a komondor és a magyar szürkemarha, valamint a gólya, illetve a történelemben a ló („lovasnemzet”), a szarvas (a csodaszarvas legendája) és a turulmadár.

Magyar nevek

A magyarokra jellemző, hogy a vezetéknév (családnév) megelőzi a keresztnevet (személynevet), például: Eötvös Loránd. Ez az úgynevezett keleti névsorrend, amely a magyarokon kívül csak néhány kelet-ázsiai népnél fordul elő (japánok, kínaiak, koreaiak). Szintén magyar jellegzetesség, hogy az asszonyok férjhez menetel után hivatalosan elvesztik az addigi nevüket (leánykori név) és helyette a férjük teljes nevét viselik, a -né szócska hozzáadásával, pl. Veres Pálné (azaz „Veres Pál neje”). Ez nem olyan régen még kötelező volt, ma már szabadon választhatják meg a házasodó nők a nevüket.

A legjellegzetesebb magyar családnevek általában a foglalkozást, nemzetiséget, illetve valamely helységből való származást jelölik, mint a Bognár, a Szász vagy a Váradi. A nemesi családok tagjai a legtöbbször a harmadik kategóriába tartozó nevet viseltek. Néhány gyakori magyar családnév ezekből a típusokból: Szűcs, Juhász, Varga, Kovács, Szabó, Takács, Eötvös, Tóth, Német, Horváth, Váci, Budai, Bodrogi stb. Más típusú, például tulajdonságot jelölő vagy egy ős nevére utaló családnevek: Kiss, Nagy, Balogh, Gaál, Balázs, Sándor stb. Természetesen sok idegen, főleg német és szláv családnév is akad. Az idegen családnevűek közül régebben sokan magyar hangzásúra változtatták a nevüket, főleg a Váradi típusúra a nemesi nevekhez való hasonlóság kedvéért.

A keresztnevek között a legjellegzetesebbek azok, amelyek csak a magyaroknál fordulnak elő.Ezek általában hun vagy ősmagyar eredetűek és főleg a 20. század második fele óta gyakoriak, például Emese, Ildikó, Piroska, Réka, Attila, Árpád, Béla, Jenő, Levente, Szabolcs, Zoltán, Zsolt. Más jellegzetesen magyar nevek a természetből valók (Virág, Hajnalka, Ibolya) vagy pedig nagy költőink alkotásai. Így például Csokonai Vitéz Mihály teremtette a Lilla nevet, Vörösmarty Mihály a Tündét és a Csillát, Arany János pedig a Gyöngyvért.

A magyarság kutatása

A magyarság nemzeti jelképeit, a magyar nép kialakulását, fejlődését és kulturális sajátosságait kutató tudományt hungarológiának nevezzük