|
|
SIKORSKI, Wladislaw (1881-1943) |
Lengyel tábornok, politikus. 1922-23-ban miniszterelnök. 1939 szeptemberétől a lengyel összeomlást követően a lengyel emigráns kormány miniszterelnöke, az emigráns lengyel csapatok főparancsnoka. A Franciaországban állomásozó lengyel haderõ létszáma elérte a 100 ezer fõt, a francia fegyverszünetet követõen ezek az egységek Nagy-Britanniába mentek, hogy tovább folytathassák a harcot. Sikorski rövidesen hivatalos tárgyalásokat kezdett a szövetségesekkel az együttmûködésrõl. A Szovjetunió elleni német támadást követõen Sztálinnal is megállapodást kötött. A szovjet-lengyel viszony ennek ellenére nem volt mentes a feszültségektõl, melyek különösen kiélezõdtek az 1943 elején feltárt katyni tömegsírok esetét követõen. A szövetségesek Sikorski értésére adták, hogy a németek elleni gyõzelem az elsõdleges, és nem fognak a lengyelek ügye érdekében konfrontálódni a szovjet vezetéssel. Nem sokkal ezután 1943 júliusában Gibraltárban a tábornok repülőgépe tisztázatlan okok miatt lezuhant, Sikorski életét vesztette.
|
|
DALADIER, Édouard (1884-1970) |
Francia politikus. 1924-től több kormányban miniszter, 1936-40-ben hadügyminiszter. Miniszterelnök 1933-ban, 1934-ben és 1938-40-ben. Francia részről ő írta alá a müncheni egyezményt. A második világháború elején kormánya hadat üzent a németeknek. 1940 márciusában megbukik, de Reynaud kabinetjében március 20-tól hadügyminiszter lesz. Kinevezése nem volt szerencsés lépés, ugyanis jobbára az idõsebb tábornokokra támaszkodott, akik nem feleltek meg a korszerû hadviselés által támasztott követelményeknek. Franciaország bukása után megpróbált segíteni az észak-afrikai ellenállás szervezésében, de elfogták. Visszaszállították Franciaországba, majd 1943-ban Németországba deportálták. 1945-ben szabadították ki a szövetségesek.
|
|
REYNAUD, Paul (1878-1966) |
Francia politikus. 1938-tól 1940 márciusáig pénzügyminiszter, majd március 21-tõl június 16-ig Daladier utódaként miniszterelnök és külügyminiszter. Még március végén találkozott Churchill brit külügyminiszterrel, akivel megállapodtak, hogy országaik nem kötnek különbékét, ám a francia hadsereg hamarosan összeomlott. Májusban átszervezte a kormányt, Pétaint nevezve ki helyettesévé. Ezzel párhuzamosan leváltotta Gamelin tábornokot, a francia hadsereget ezután Weygand vezette. Ezután õ maga hiába szerette volna a harc folytatását, Pétain és Weygand, a békekötés hívei kerekedtek felül. Június 16-án lemondott, utóda Pétain lett. 1940. szeptember 6-án a vichyi kormány utasítására letartóztatják, majd életfogytiglani börtönre ítélik. 1942-44 között a németek tartják fogva, majd visszaszállítják Vichy-Franciaországba, ahol 1945 májusában az amerikaiak kiszabadítják.
|
|
CHAMBERLAIN, Arthur Neville (1869-1940) |
Brit konzervatív politikus. 1918-tól képviselő, 1922-től több kormányban is miniszteri tisztséget lát el. 1937-től 1940 májusáig miniszterelnök. Bár elsõsorban belpolitikai ügyekben volt jártas, a brit külpolitikát saját elképzelései szerint kezdte irányítani. Fõ elve a "megbékélés" volt. Attól az illúziótól vezérelve, hogy Hitler jogosnak hitt követeléseit kielégítve elkerülhetõ az újabb világháború, jelentõs engedményeket tett a német diktátornak. 1938-ban Hitler, Mussolini és Daladier társaságában aláírta a müncheni egyezményt. 1939-ben már látta, hogy a német területi követelések nem tolerálhatók tovább, Lengyelország megtámadása után hadat üzent Németországnak. 1940. május 10-én, röviddel a norvégiai brit kudarc után a súlyos beteg Chamberlain lemondott, utóda Winston Churchill lett.
|
|
CHURCHILL, Sir Winston Leonard Spencer (1874-1965) |
Brit államférfi, katona. 1900-ban parlamenti képviselőnek választották, ezután politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé. Különféle miniszteri posztokat töltött be. (Elsõ világháborús szerepérõl lásd ezen korszakbeli tevékenységét bemutató oldalunkat!) Az elsők között figyelmeztetett a náci veszélyre. 1939-ben az Admiralitás Első Lordja. A katasztrófával végzõdött norvégiai hadjáratot követõen 1940. május 10-én a lemondott Chamberlain utódaként ő lett a miniszterelnök. Koalíciós kormányt alakított, és átvette a hadügyminiszteri posztot is. Hitler minden "békeajánlatát" visszautasította. Rendkívüli szónoki képességeit sikerrel vetette latba annak érdekében, hogy Angliát felrázza a csüggedésből. A háború elõtti idõkre vezethetõ vissza szoros barátsága Roosevelt amerikai elnökkel. Az USA ennek a kapcsolatnak is köszönhetõen még hadbalépése elõtt jelentõs segítséget adott az egyedül maradt Angliának. A két angolszász vezetõ többször is találkozott. 1941 augusztusában elfogadták az Atlanti Chartát, decemberben pedig megegyeztek, hogy elõször Németországot kell legyõzni. Churchill fontos döntése volt, hogy a megtámadott Szovjetuniónak minden segítséget meg kell adni a közös ellenséggel szemben. Ezzel együtt mindent megpróbált a kommunizmus térnyerésének megakadályozása érdekében. Elképzelései szerint az európai nagy támadást a Földközi-tengerrõl a Balkán és Közép-Európa irányába kellett volna megindítani, de az amerikaiak csak az észak-afrikai és olaszországi hadmûveleteket támogatták, az invázióra Franciaországban került sor. Churchill a szövetségesek politikájának egyik meghatározó egyénisége volt, de a háború végére a nagy konferenciákon már egyre kevesebbszer tudta érvényesíteni akaratát az egyre befolyásolhatóbb Roosevelttel és a mindinkább erõszakosabbá váló Sztálinnal szemben. 1945 júliusában a konzervatívok választási vereségét követően Attlee vette át tőle a miniszterelnöki tisztséget. 1951 és 1955 között ismét miniszterelnök volt. Történelmi tárgyú munkáiért, részben a második világháborúról írt nagyszerű művéért, a The Second World War című könyvért 1953-ban megkapta az irodalmi Nobel díjat. Ezen munkájának rövidített változata A második világháború címmel magyarul is megjelent.
|
|
WEYGAND, Louis Maxime (1867-1965) |
Belga születésû francia tábornok. Az elsõ világháborúban vezérkari tisztként szolgált. 1935-ben nyugalomba vonult, de az újabb háború kitörését követõen reaktiválták. 1940. május 19-től Gamelin tábornok utódaként a francia hadsereg főparancsnoka. A reménytelennek tûnõ helyzetben is megpróbálta megtartani az újonnan létrehozott és róla elnevezett védelmi vonalat, de miután ez a kísérlete kudarcot vallott, a megadásra tett javaslatot. 1940. júniusától szeptemberéig a vichyi kormány nemzetvédelmi minisztere, 1941-42-ben algériai főkormányzó. 1942-ben a Gestapo letartóztatta. Németországba deportálták, az amerikaiak szabadították ki 1945-ben. Ezután a franciák is letartóztatták, de 1948-ban felmentették a kollaboráció vádja alól.
|
|
GAMELIN, Maurice Gustave (1872-1958) |
Francia tábornok. Az első világháborúban vezérkari tiszt. 1931-35-ben és 1938-40-ben vezérkari főnök. 1939 szeptemberétől a francia szárazföldi haderő főparancsnoka. 1940. május 19-én, a németek nyugati áttörésekor Weygand tábornok vette át a helyét. 1943-ban a németek deportálták, csak a háborút követően térhetett vissza Franciaországba. Inkább hivatalnok, mintsem katona volt, háborús helyzetben talán ezért sem tudott gyors és rugalmas döntéseket hozni.
|
|
PÉTAIN, Henri Philippe Omer (1856-1951) |
Franciaország marsallja. Az elsõ világháború egyik leghíresebb hadvezére, 1917-18-ban a hadsereg főparancsnoka. A két világháború között is fontos tisztségeket töltött be a hadseregben. 1939-ben spanyolországi nagykövetté nevezték ki, de a német támadás után Reynaud hazarendelte. Ellenezte a háború folytatását, a megoldást a mielõbbi békekötésben látta. Ezt az elképzelését Laval és a kormány több más tagja is támogatta. Reynaud lemondását követõen 1940. június 16-tól õ lett a miniszterelnök. Június 22-én fegyverszünetet kötött a németekkel, ezután 1944-ig Vichy-Franciaország államfője volt. 1940 decemberében menesztette Lavalt, mert az a tengely fegyveres támogatása mellett érvelt, ám a németek nyomására 1942 áprilisában vissza kellett helyeznie õt a kormány élére. 1942 novemberében a németek megszállták Vichy-Franciaországot is, így Pétain kormánya gyakorlatilag a hódítók kiszolgálójaként mûködött tovább. 1945-ben a nácikkal való együttműködés miatt egy francia bíróság halálra ítélte. Büntetését de Gaulle később életfogytiglani börtönre változtatta.
|
|
GAULLE, Charles André Joseph Marie de (1890-1970) |
Francia tábornok, politikus. Az elsõ világháborúban Pétain alatt szolgált, 1916-ban Verdunnél fogságba esett. A két világháború között több tanulmányt jelentetett meg, amelyekben felhívta a figyelmet a gépesített alakulatok jelentőségére. 1939-40-ben hadosztályparancsnok. 1940 májusában sikertelenül próbálta megállítani Guderian páncélosait, de a kudarc ellenére õ maga nagyszerû parancsnoknak bizonyult. Jutalmul 1940 júniusától hadügyminiszter-helyettes lett. Franciaország összeomlása után Londonba megy, és június 18-án megteszi híres nyilatkozatát: "Franciaország csatát vesztett, de nem háborút." Bár a britek kezdettõl fogva támogatták, az amerikaiak bizalmát csak 1943-ban nyerte meg. Ettõl az évtõl Algírban a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság elnökeaz USA által addig favorizált Giraud tábornokkal együtt, de késõbb Giraud-t távozásra kényszeríti. 1944-ben visszatért hazájába, párizsi bevonulásával pályafutása csúcspontját érve el. Az ideiglenes francia kormány elnöke és a fegyveres erők főparancsnoka volt. Nem hívták meg a nagy szövetséges konferenciákra, amit õ annak tulajdonított, hogy fegyvertársai nem tekintik egyenlõ partnernek. 1945-46-ban miniszterelnök, 1958-69 között köztársasági elnök volt.
|
|
DOWDING, Sir Hugh Caswall Tremenheere (1882-1970) |
Angol repülő főmarsall. Eredetileg tüzértiszt volt, de már a "hõskorszakban" a repüléssel kezdett foglalkozni. Az 1930-as évektől dolgozott a légierő fejlesztésén. Ennek az idõszaknak a terméke volt a késõbb fontos szerepet kapott Hurricane és Spitfire, de a radar is. 1936 és 1940 között a Royal Air Force (RAF) vadászrepülőinek a parancsnoka. Gondosan megtervezett, hatékony légvédelmi rendszert vezetett be, mely jelentős mértékben támaszkodott a radartechnológiára. Sok bírálat érte, amikor a franciaországi harcok idején féltve óvta kisszámú légierejét - de többek között ennek is köszönhető, hogy a RAF legyőzte a Göring vezette Luftwaffe-t az angliai csata során. Dowding 1940-41-ben az USA-ban képviselte a brit repülőgépgyártási minisztériumot. 1942-ben nyugdíjba vonult, 1943-ban lovaggá ütötték. Kiváló taktikus és stratéga volt, de m
|
|
ROOSEVELT, Franklin Delano (1882-1945) |
Amerikai demokrata párti politikus, az Egyesült Államok 32. elnöke. 1933-tól haláláig elnök, egyedülálló módon négyszer választották meg. Sokak szerint ha a háború nem tört volna ki, vagy nem õ lett volna akkor az elnök, abban az esetben is az USA egyik legkiemelkedõbb politikusaként kellene emlegetnünk. A gazdasági világválság bénító körülményei között lett elnök, és sikerült talpra állítania országát. A második világháború kitörése után (az USA semlegessége ellenére) jelentős fegyverszállítmányokkal segítette a szövetségeseket. 1941-ben Churchill angol miniszterelnökkel közzétették az Atlanti Chartát. December 7-én a Pearl Harbort ért japán támadás után az Egyesült Államok is belépett a háborúba. Ettől fogva Roosevelt tántoríthatatlanul küzdött a tengelyhatalmak ellen. Belátta, hogy bár az USA-t inkább õk fenyegették, a japánok gazdasági gyengeségük miatt nem képesek egyedül a gyõzelemre. Éppen ezért Európát tekintette az elsõdleges harctérnek, és feltétel nélkül támogatta Hitler és szövetségesei minden ellenfelét. Roosevelt javaslatára deklarálták a szövetségesek a feltétel nélküli megadás elvét, egyesek szerint ez a háború indokolatlan elhúzódását eredményezte. Rossz egészségi állapota ellenére határtalan munkabírással vett részt a háborús ügyek intézésében, mint az Egyesült Államok fegyveres erőinek főparancsnoka. Minden fontos szövetséges konferencián részt vett, de Churchill szerint (és a történészek zöme szerint is) túl naívnak mutatkozott Sztálinnal szemben, a szovjet diktátor könnyen rá tudta venni terveinek támogatására. 1945. április 12-i halálát követően alelnöke, Harry S. Truman lépett a helyére.
 Franklin D. Roosevelt aláírja a japántmegtámadó kiáltványt.
|
|
MOLOTOV, Vjacseszlav Mihajlovics (1890-1986) |
(Eredetileg Szkrjabin.) Szovjet politikus. 1906-tól a kommunista párt tagja. 1930-tól 1941-ig a Népbiztosok Tanácsának elnöke, 1941-46 között első elnökhelyettese. 1939-49 és 1953-56 között külügyi népbiztos, 1946-tól külügyminiszter, 1941-től 1945-ig az Állami Honvédelmi Bizottság elnökhelyettese. Pályája során végig Sztálin és a szovjet politika lelkes híve volt, annak ellenére is, hogy zsidó származású feleségét a diktátor a Gulagra küldette. Ribbentrop német külügyminiszterrel ő írta alá a szovjet-német megnemtámadási szerződést 1939 augusztusában. 1941 májusában fontos sikert ért el, amikor hasonló megállapodást kötött a japánokkal. A Szovjetunió elleni német támadást követően szilárd kapcsolatokat épített ki a szövetségesekkel. Minden fontos háborús konferenciára elkísérte Sztálint. Hruscsov idején fokozoatosan kirekesztették a hatalomból, végül a pártból is kizárták.
|
|
WAVELL, Sir Archibald Percival (1883-1950) |
Angol marsall. 1939-től 1941-ig a közel-keleti brit erők parancsnoka. 1940-41 telén Kirenaikából kiverte a Graziani tábornok parancsnoksága alatt álló olasz csapatokat. 1941. január 22-én visszafoglalta Tobruk városát. A hadjárat végére serege 110 ezer foglyot ejtett. Februárban Kelet-Afrika felé fordult, de egyúttal csapatai zömét Görögországba kellett szállítania. Ezen egységek késve érkeztek, a Kirenaikában maradottak pedig nem tudták feltartóztatni a frissen a hadszíntérre vezényelt Rommel katonáit, akik április 11-én elérték az egyiptomi határt. Nyáron Wavell az indiai brit csapatok parancsnoka lett. Itt hamarosan a japánokkal kellett felvennie a harcot. Legnagyobb offenzíváját 1942 decemberében indította, de nem tudott áttörni az ellenséges védelmen. 1943-tól 1947-ig India alkirálya volt, e tisztségében inkább belügyekkel kellett foglalkoznia.
|
|
LAVAL, Pierre (1883-1945) |
Francia politikus, miniszterelnök. A háború elõtt különbözõ miniszteri tisztségeket töltött be, többször volt külügyminiszter, 1931-32-ben és 1935-36-ban miniszterelnök. 1940-tõl a Pétain által vezetett vichyi kormány miniszterelnök-helyettese, 1942-tõl 1944-ig miniszterelnök. 1945-ben Spanyolországban fogták el, Franciaországba szállították, ahol hazaárulás miatt agyonlõtték. Saját magát mindig hazafinak tekintete.
|
|
EDEN, Sir Robert Anthony (1897-1977) |
Brit konzervatív politikus. 1923-tól képviselő. 1936-38-ban külügyminiszter, de mivel ellenezte Chamberlain németbarát politikáját, tiltakozásul lemondott. A háború kitörésekor gyarmatügyi miniszterként visszatért a kabinetbe. Churchill kormányában külügyminiszter (1940-45), 1940 májusától decemberig hadügyminiszter. Ezen utóbbi idõszak során úgy döntött, át kell szervezni a védelmi erõket. Ennek az intézkedésének nyomán jött létre a Home Guard néven ismert brit nemzeti gárda. Külügyminiszterként sokat utazott, nagy munkabírásról és kiváló politikusi erényekrõl tett tanúbizonyságot. Churchill egyik legközelebbi munkatársa volt. A háborút követően 1951-55-ben ismét külügyminiszter, 1955-től 1957-ig miniszterelnök.
|
|
SZTÁLIN, Joszif Visszarionovics (1879-1953) |
(Eredetileg Dzsugasvili.) Grúz származású szovjet diktátor, generalisszimusz. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1899-ben ezért kizárták a papi szemináriumból. 1901-tõl kezdve csak forradalmi tevékenységgel foglalkozott, többször bebörtönözték ill. számûzték. Több álneve is volt, a Koba fedõnevet 1913-tól Sztálinra cserélte. 1917-ben részt vett az októberi forradalomban. Az azt követő polgárháborúban katonai parancsnok, de nem árult el nagy tehetséget ezen a téren, többször hozott hibás döntéseket. 1922-ben, Lenin halála után az SZKP KB főtitkára, mely tisztséget haláláig betöltötte. Ezután fokozatosan egyre keményebb diktatúrát vezetett be. Sokszor mondvacsinált okokra hivatkozva számolt le valódi vagy vélt ellenfeleivel. A terrorhullám 1937-38-ban érte el csúcspontját. Ekkor többek között valósággal lefejezte a szovjet tisztikart, e döntéséért 1941-ben drága árat kellett fizetnie. 1939-ben megnemtámadási egyezményt kötött Németországgal, és megállapodott Hitlerrel Lengyelország felosztásáról, melyet a németek invázióját követõen õ is megtámadott. Ezután háborút kezdett Finnországgal, a remélt gyors gyõzelem helyett véres csatákat kellett szervezetlen seregének vívnia. Az 1941-es német támadástól 1945-ig az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke, honvédelmi népbiztos, a Szovjetunió fegyveres erőinek főparancsnoka. A honvédõ háború elején az addigi hibás katonapolitikai és személyi döntéseit tetézi azzal, hogy nem képes a nyilvánosság elé lépni, elsõ megnyilatkozására csak július 3-án kerül sor. Rövidesen elkezdi keresni az állítólagos felelõsöket, ezzel ismét megtizedelve a tisztikart. Késõbb fokozatosan a saját kezébe veszi az irányítást. Tábornokaitól feltétlen engedelmességet követelt. A hadmûveletek tervezésében nem játszott döntõ szerepet, de az alternatívák között legtöbbször õ választott. Fõként a kezdeti idõkben sokszor hallgatott régi, ám kevésbé tehetséges barátaira, pl. Bugyonnijra, Tyimosenkora vagy Vorosilovra. A késõbbiekben már bátrabban bízott kiváló képességû parancsnokaiban, Zsukovban, Vasziljevszkijben és társaikban. Ügyes politikus volt, a szövetségesek tanácskozásain Rooseveltet befolyásolva gyakran keresztülvitte akaratát Churchill-lel szemben. Diplomáciai tehetségének is köszönhetõ, hogy a Szovjetunió kiterjeszthette befolyását Kelet-Európában. A háború után egyre növelte hatalmát, újabb és újabb bûnökkel, a terror fokozott alkalmazásával igyekezvén azt megszilárdítani.
|
|
TITO (Joszip Broz, 1892-1980) |
Horvát származású jugoszláv kommunista partizánvezető, politikus. Eredeti neve Joszip Broz, a Tito nevet a kommunista mozgalomban vette fel. Az elsõ világháborúban orosz fogságba esett, majd hamarosan megismerkedett a kommunista tanokkal. Ezt követõen Európa számos városában megfordult, és szervezte a mozgalmat. 1937-től a JKP főtitkára. 1941-ben partizánmozgalmat hirdetett a tengelyhatalmak megszálló csapatai ellen. Szerbiában jelentõs területeket tisztítottak meg emberei, akik ekkor még együttmûködtek a Mihajlovic vezette csetnikekkel. Miután ellentétbe kerültek, vereséget mért a csetnikekre, de a németek hamarosan kiszorították egységeit Szerbiából. 1943-ban hatszor intéztek támadást seregei ellen. Elvesztette embereinek negyedét és felszerelésének felét, de csapatai nem bomlottak fel. 1943 végén marsallá nevezték ki. Egységei ezután folyamatosan segítséget kaptak a szövetségesektől, és jelentős német erőket kötöttek le. Partizánjai a Tolbuhin vezette szovjet csapatokkal együttműködve verték ki a hódítókat Jugoszláviából. Tito az 1945-ben megalakuló koalíciós kormány miniszterelnöke lett. Később egyeduralmat vezetett be, és arról híresült el, hogy nem volt hajlandó követni a Szovjetunió által megszabott irányvonalat. Jelképe lett az egységes Jugoszláviának, ám a felszín alatt izzó nemzetiségi ellentéteket nem tudta felszámolni.
|
|
STILWELL, Joseph Warren (1883-1946) |
Amerikai tábornok. A háború elõtt több évet töltött Kínában, 1932 és 1939 között attasé volt Pekingben. Kézenfekvõ volt, hogy õt küldjék a térségbe az USA hadbalépése után. 1942-44 között Csang Kaj-sek vezérkari főnöke Kínában, illetve a Kínában, Burmában és Indiában állomásozó amerikai erők parancsnoka. A britek burmai visszavonulása elõtt két kínai hadsereg segítségével megpróbálta megvédeni a burmai utat, de kénytelen volt Indiába visszavonulni. 1943 nyarán a délkelet-ázsiai parancsnokság megszervezését követõen Mountbatten helyettese lett. Kivételes parancsnoki erényekkel rendelkezett, de a britek és a kínaiak is sokat kritizálták konok, elviselhetetlen magatartása miatt. 1943 végén támadást indított Burma ellen. Stilwell ekkor sokat bírálta a brit egységeket, fõként Wingate katonáit. 1944 októberében Csang Kaj-sek visszahívta. Később az elesett Buckner tábornok utódaként a 10. amerikai hadsereg parancsnoka lett Okinawánál.
|
|
CSANG Kaj-sek (1887-1975) |
Kínai tábornok, politikus. Részt vett a kínai polgári forradalomban. 1928-tól a Kuomintang elnöke és a hadsereg főparancsnoka. Harcolt a kommunisták ellen, de a japán támadást követően (1937) átmeneti szövetséget kötött velük. 1942-ben Stilwell alá rendelve két kínai hadsereget küldött Burmába. Rövidesen összekülönbözött az amerikai tábornokkal. Késõbb a Chennault vezette repülõs egységekre próbált támaszkodni, de ez az elképzelése is kudarcot vallott. 1943-tól Kína elnöke. A második világháború során jelentõs támogatást kapott az USA-tól. Az ellátmány zömét nem a japánok, hanem késõbb a kommunisták ellen használta fel, de az 1945-49 közötti polgárháborúban csapatai vereséget szenvedtek. Híveivel Formosa (Tajvan) szigetére vonult vissza.
|
|
MONTGOMERY of Alamein, Sir Bernard Law (1887-1976) |
Angol marsall. Harcolt az első világháborúban, 1914-ben súlyosan megsebesült. 1939-40-ben hadosztályparancsnok Franciaországban, végig harcképes állapotban maradt egységeit Dunkerque-nél evakuálják, ő maga az utolsók között hagyja el a hídfőt. 1940-42 között Angliában lát el parancsnoki feladatokat. 1942 augusztusától Auchinleck utódaként az észak-afrikai 8. brit hadsereg parancsnoka. (Az eredetileg erre a posztra kiszemelt Gott tábornok kinevezése után néhány nappal elesett.) Katonái éppen ebben az időben kaptak erősítést és új felszerelést, ráadásul ez egybeesett a németek ellátási gondjainak növekedésével. A későbbi győzelmekhez mégis szükség volt "Monty" kiváló parancsnoki erényeire is. A sivatagi háború fordulópontjaként emlegetett el-alameini ütközetben legyőzte Rommelt. A szövetségesek észak-afrikai partraszállását követően a britek a Patton vezette 7. amerikai hadsereggel együttműködve 7 hónap alatt felszámolták a tengelyhatalmak afrikai csapatait. 1943-ban Szicíliában és Olaszországban vezeti harcba katonáit. 1944-ben visszahívják, hogy vegyen részt az európai hadműveletek tervezésében. A normandiai partraszállás kezdetétől július végéig a szövetségesek szárazföldi csapatainak parancsnoka Eisenhower irányítása alatt. Később a szövetséges front balszárnyán harcoló 21. hadseregcsoport vezetője. A háború után brit vezérkari főnök, illteve az európai szövetséges erők parancsnokának helyettese. Rendkívül eredményes, ám egyben sokat kritizált parancsnok volt. Viselkedésére sokan panaszkodtak, Churchill híres szavai szerint főként győzelmei után volt elviselhetetlen.
|
|
ZSUKOV, Georgij Konsztantyinovics (1896-1974) |
A Szovjetunió marsallja. 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Elsõ jelentõs sikerét 1939-ben aratta, az év nyarán Halhin Gol-nál legyőzte a Mongóliába betört japán csapatokat. 1941-ben vezérkari főnök, a vezérkar tagja, a honvédelmi népbiztos helyettese. A németek támadása után gyorsan ívelt felfelé karrierje, miután kiderült, hogy a Sztálin által a polgárháború óta favorizált tisztek, mint pl. Bugyonnij, Tyimosenko vagy Vorosilov nem igazán tudnak megfelelni a modern hadviselés által támasztott követelményeknek. 1941-43 között több fronton is parancsnok, döntő szerepe volt a sztálingrádi, a leningrádi, a kurszki és a dnyeperi győztes csaták megvívásában. 1943-tól a főparancsnok (Sztálin) helyettese. 1944-45-ben Zsukov irányításával mérnek vereséget a Lengyelországban és Kelet-Németországban tartózkodó német csapatokra. Egységeinek oroszlánrész jutott Berlin bevételében. Sztálin egyik kedvenceként ismerték, túlélte a háború előtti tisztogatásokat, és a berlini csata idején a rivális Konyevvel szemben a fõparancsnok őt bízta meg a döntő csapás kivitelezésével. 1945-46-ban a szovjet megszálló erők parancsnoka Németországban. Késõbb kiesik a szovjet diktátor kegyeibõl, Moszkvától távoli katonai körzetekbe helyezik, kevés híján vádat is emelnek ellene. Késõbb segíti Hruscsovot, jutalmul megkapja a védelmi miniszteri tisztséget, de ellensúlyozandó politikai hatalmának növekedését, rövidesen menesztik. 1974-ben megjelent visszaemlékezése keleten és nyugaton is bestsellerré vált, bár sokak számára csalódást keltõen dicsõítette benne Sztálin katonai képességeit. Õ maga kétségkívül nagy hadvezér volt, de sokszor nem válogatott az eszközökben, akár aknamezõn is képes volt rohamra küldeni katonáit.
|
|
EISENHOWER, Dwight David (1890-1969) |
Amerikai tábornok, politikus, az Egyesült Államok 34. elnöke. 1915-ben fejezte be West Pointban a katonai akadémiát, de az elsõ világháborúban nem vett részt. Különbözõ parancsnoki és vezérkari pozíciókat töltött be, 1933 és 1939 között MacArthur alatt szolgált. Hamarosan felfigyelt rá Marshall vezérkari fõnök, aki 1942-ben Angliába küldte. Röviddel ezután Eisenhowert választották ki az Észak-Afrikában partraszállásra készülõ szövetséges erõk vezetõjének. 1942-43-ban az Észak-Afrikában majd a Földöközi-tenger térségében harcoló amerikai csapatok főparancsnoka. 1943-ban nevezték ki az európai szövetséges haderõ főparancsnokává, így részese volt a szicíliai és az olaszországi hadjáratoknak. Decemberben visszahívták Nagy-Britanniába, hogy vegye át az európai invázióra készülõ szövetséges egységek irányítását. Ő felelt a normandiai partraszállásért, melynek operatív parancsnoka Montgomery volt. "Ike" ezután az európai hadjáratot vezette. 1944 szeptemberében nehéz döntést kellett hoznia: parancsnokai (pl. Montgomery és Patton) azt sürgették, hogy egy helyre összpontosítsa az erõket, így gyorsan betörhetnek Németországba. Õ a "széles front" stratégiát választotta, mely az utánpótlás könnyebb biztosíthatósága és a hadseregek közötti rivalizálás elfojtása árán lassabb elõrehaladást tett lehetõvé. A háború után 1945 és 1948 között az USA hadseregének vezérkari fõnöke, 1951-52-ben a NATO fõparancsnoka volt, 1953-tól 1961-ig pedig két cikluson át az Egyesült Államok elnöke. Katonaként higgadt, jó szervezői erényekkel rendelkező parancsnoknak ismerték. Néha szemére vetették túlzott óvatosságát, viszont kitûnõ érzékkel tudta kezelni a szövetségesek egymás közötti konfliktusait.
|
|
DARLAN, Jean Francois (1881-1942) |
Francia admirális, politikus. 1939-40-ben a flotta főparancsnoka. Franciaország veresége után ígéretet tesz Churchillnek, hogy a francia hajóhadat, Európai második számú haditengerészeti erejét nem adja német kézre. Késõbb csatlakozik a vichyi kormányzathoz, 1940-től tengerészeti miniszter, a flottát Észak-Afrikába küldi. Látva habozását, a britek Mers-el-Kebirnél támadást intéznek a francia hajók ellen, és súlyos károkat okoznak. Darlan 1941 februárjától miniszterelnök-helyettes és Pétain kijelölt utóda lett. Megkísérelt együttmûködni Hitlerrel, hogy a franciákat minél kedvezõbb pozícióba hozhassa. 1942 tavaszán Laval felmenti miniszteri tisztébõl, de az észak-afrikai vichyi fegyveres erők főparancsnokává nevezik ki. Még az év novemberében átállt az Észak-Afrikában partra szállt szövetségesekhez, és elrendelte az ellenállás beszüntetését. Az amerikaiak hajlandók lettek volna államfõként elismerni a britek által támogatott de Gaulle-lal szemben, de december 24-én Algírban egy diák agyonlőtte.
|
|
GIRAUD, Henri Honoré (1879-1949) |
Francia tábornok. 1939-40-ben előbb a 7., majd a 9. hadsereg parancsnoka. 1940. május 18-án német fogságba esik, de onnan 1942. áprilisában megszökik. Az amerikaiak erõsen favorizálták, úgy vélték, alkalmas lenne a francia ellenállás vezetésére. Nem látták, hogy (fõleg de Gaulle-hoz képest) milyen kicsi a támogatottsága, és milyen szûk a politikai mozgástere. 1942 decemberében, Darlan meggyilkolása után ő lesz Francia Észak- és Nyugat-Afrika főbiztosa. 1943-ban de Gaulle mellett a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság társelnöke, de később személyes ellentétek miatt tisztségéről lemondott. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
